Anita Moorjani halálközeli élménye

Tegnap kaptam ezt a videót. Olyan megnyugtató, lelkesítő és fantasztikus, ami elhangzik benne, hogy szeretném veletek is megosztani, hogy Ti is erőt meríthessetek belőle.

Szeretettel küldöm ezt a csodálatos üzenetet!

Vigyáznom kell magamra

A gyógyulásom elején, (már túl a műtéten, a kemó elején) nagyon nehezen tudatosítottam magamban, hogy az életemért küzdök. Úgy éreztem, megteszem a tőlem telhetőt, de még mindig nem mertem igazán a saját érdekeimet mindenki más elé helyezni.
Küzdöttem, küzdöttem, de csak a kényelmi zónámon belül. Majd a kineziológusom nekem szegezte a kérdést: „Élni akarok? Mert most a saját életem a legfontosabb!”

Nehezen, küzdelmek árán lassan elkezdtem a kényelmi zónámból kilépni. Először csak a lábujjamat dugtam ki, majd idővel a saját tempómban haladgattam előre. Próbáltam aszerint cselekedni mindenben, ami számomra a legjobb. Elkezdtem nemet is mondani. Közben persze sok segítséget is kaptam, jöttek új lehetőségek, új dolgokat tanultam meg. Kineziológiai oldásokra jártam, majd családállításokra, sok új könyv került a kezembe. Éreztem, hogy fejlődöm. Újabb és újabb technikákat alkalmaztam a gyógyulásom érdekében.
A legegyszerűbb dolgokra is figyelmet kellett fordítanom: pl. nehogy megfázzak. A gyenge immunrendszerem, a kemo, fehérvérsejtszám, a gyógyulásom sikere, az egészségem miatt. Folyamatosan nadrágot hordtam, pedig vágytam rá, hogy télvíz idején is felvehessem a szoknyámat. Szedtem az immunerősítőt, figyeltem a táplálkozásomra, naponta több órát foglalkoztam meditációval, légzésgyakorlatokkal.

Majd a kemó utáni első CT negatív eredményt hozott. Akkor és ott annyira megkönnyebbültem, hogy szép lassan kibillentem. Ettem és ittam ezt-azt, amit nem lett volna szabad. A figyelmem alább hagyott.
Aztán megint a kineziológusom figyelmeztetett, hogy sürgősen szedjem magam össze, és folytassam a megkezdett életvitelt. Az életemmel játszom.

Amikor jól mennek a dolgok, jó a közérzetem, érzem, hogy tér vissza az erőm, hajlamos vagyok lazábban venni az életet. Olyankor azt hiszem, én is több mindent megengedhetek magamnak.

Most megint jól ráfáztam.

Azért nem írtam jó néhány napja, mert magas lázzal az ágyat nyomtam. Nem figyeltem oda a szervezetem jelzéseire, rettenetes módon felfáztam. Aztán a felfázásom nem javult, túl könnyen vettem, fekvés helyett jöttem-mentem. Végül megint a kórházban kötöttem ki, de mivel már mindenen fájt, így jó pár órát rettegtem, hogy mi bajom lehet. Mondanom sem kell, ilyenkor mindig a legrosszabbra gondolok. Pedig már megtanulhattam volna, hogy az átlagosnál sokkal-sokkal jobban oda kell figyelnem magamra.
A szervezetem küzdött a makacs vírusokkal, napokig 39 felett volt a lázam. Nagyon nehezen jöttem ki belőle, de végül csak sikerült. Pedig el voltam ám keseredve.

Ha nehezen is, most már megtanultam a leckét:
1.    Tiszteletben tarom a testem, figyelek a jelzéseire.
2.    Hagyok időt magamnak a pihenésre
3.    Tiszteletben tartom a határaimat
4.    Tünetekkel orvoshoz, aztán fekvés, pihenés, nyugalom, amíg teljesen meg nem gyógyulok

Csak semmi lazaság. Menni, menni tovább az úton. A gyógyulás útján. Bár hajlamos vagyok rá, de sok dologban még nem tudok a tökéletes immunrendszerrel bíró többiekkel lépést tartani. Lassabban haladok, nehézkesebben. Ezt el kell fogadnom, tiszteletben kell tartanom.
Tovább az imák, meditációk, légzőgyakorlatok, reformtáplálkozás útján.
De tudom, eljön az idő, amikor a szervezetem tökéletes egészségnek örvend. Addig is vigyázok magamra.

Az immunrendszer szerepe

Sokféleképpen segíthetjük szervezetünket a rák elleni harcban.
Mert testünk küzd a rák ellen, ezt klinikai tapasztalatok, mikroszkópos és laboratóriumi kísérletek is bizonyítják.

Rákos sejtek időről-időre az egészséges emberek szervezetében is termelődnek, csakhogy az immunrendszer gyorsan és hatékonyan elpusztítja a lázadó sejteket. A rák akkor tud utat törni magának, és agresszívan terjeszkedni, ha az immunrendszer huzamosabb időn át gyenge. Ennek oka lehet fertőzés, gyulladás, lelki vagy fizikai túlterhelés, stressz vagy akár a helytelen táplálkozás, aminek következtében hiányállapot alakul ki. Stressz lehet a depresszió, boldogtalanság, reménytelenség, feldolgozhatatlannak tűnő trauma, egy családtag elvesztése, szakítás, válás, betegség a családban, munkahely elvesztése, és még folytathatnám…

A szervezetünk úgy védekezik a rák ellen, hogy az idegen, rákos elfajulást mutató sejtekre immunválaszt ad. Érdemes megismerkedni a fehérvérsejtek seregével, mert ezt a tudást később, a képalkotó meditációban (Simonton imaginációs technika) nagyon jól lehet használni!

Lássuk, milyen sejtek alkotják hadseregünket!

Először is a B-limfociták, őket a csontvelő termeli, felszínükön antitesteket hordoznak. A T-limfociták a csecsemőmirigyből származnak, megakadályozzák a szervezet sejtjeitől idegen daganatsejtek keletkezését. A limfociták testükből nyúlványt indítanak a ráksejt felé, a megsebzett rákos sejt feloldódik, majd a limfociták még a ráksejt maradványait is elpusztítják. Egy-egy limfocita 5-10 rákos sejtet is el tud pusztítani, de ezt követően pihennie kell. Kedvenceim a nagy falósejtek és hisztiociták, ők bekebelezik a daganatsejteket, de eközben maguk is elpusztulnak. A csontvelőben termelődő leukociták a beteg sejt köré gyűlnek és feloldják azokat. Ezek a sejtek a vérben és a nyirokszövetekben egyaránt megtalálhatóak. Másik kedvenceim a K- sejtek, azaz killer vagy ölő sejtek, és az NK-sejtek, vagyis natural killer, azaz természetes ölő sejtek. Ők a daganatsejteket mérgező, citotoxikus anyagot termelnek. Említésre méltóak még a segítő sejtek és elnyomó sejtek. 
Nehezíti a fehérvérsejtek dolgát, hogy a ráksejtek megpróbálják őket becsapni, álcázzák magukat vagy újabb mutációt hoznak létre.

Sajnos az immunrendszert a kemoterápia is gyengíti, mivel a szer minden gyorsan szaporodó sejtre hatással van, így a fehérvérsejtekre is. A kemoterápiát csak megfelelő számú fehérvérsejt mellett adják. Ezért kell a kezelés előtt vérvételre menni.

Nagyon fontos, hogy szervezetünk immunválaszát megfelelő táplálkozással, életmóddal, immunerősítőkkel, meditációs technikákkal támogassuk!

A képalkotó meditáció lényege, hogy elképzeljük, amint a csecsemőmirigy, a csontvelő, a gerincvelő termeli az egészséges fehérvérsejteket. Elképzelhetjük a fehérvérsejteket kis orvosokként is, akik keresik szervezetünkben a rákos sejteket, megtalálják a daganatot és elpusztítják a rákos sejteket, majd a vizelet és széklet útján kiürítik a szervezetből. Egyéntől függ, milyennek képzeljük el a fehérvérsejteket. A lényeg az, hogy a rákos sejteket kicsinek, gyengének, lassúnak, butának lássuk, míg a fehérvérsejteket erősnek, nagynak, dinamikusnak, gyorsnak és intelligensnek. A harcban nincs kétség: mindig a fehérvérsejtek győzedelmeskednek. Majd lássuk magunkat egészségesnek, életerősnek, boldognak. Nagyon leegyszerűsítve ez a Simonton imaginációs technika lényege. (erről később bővebben is írok). Ezt a meditációt máris el lehet kezdeni, érdemes naponta többször is elvégezni.

Ezen kívül a táplálkozással is hatékonyan segíthetjük immunrendszerünk munkáját. Érdemes odafigyelni az ételekre, mivel pl 100 gramm cukor jelentősen, öt órán át is csökkenti a fehérvérsejtek aktivitását. Az első fél évben a természetgyógyász doktornőm tanácsára megpróbáltam teljes mértékben száműzni a cukrot az életemből (értsd: cukor, méz, édesítőszer, édesség, barnacukor, nádcukor, gyümölcscukor, juharszirup tilalom!)
Az alkohol, koffein, zsíros étrend ugyancsak csökkenti az immunrendszer válaszát.

Azonban a karotin (sárgarépa, sárga ételek: sütőtök, kukorica), C-vitamin, nyers növényi ételek, cink (tojás, lencse, bab, borsó, spenót, kecsketej), fokhagyma, joghurt, kefír, köles, lenmag, mandula, rizs, napraforgómag, fűszerpaprika, csírázó magvak nagyon hasznosak. (a táplálkozásról később írok bővebben).

Ha az immunrendszer számára elegendő ásványi anyag, vitamin, zsírsav, enzim és hormon áll rendelkezésre hatékonyan működik. Mindannyiunkban megvan az immunitás lehetősége a betegségekkel szemben. Ezt kell erősíteni minden nap meditációval, és az életmódváltással!

A témáról bővebben Dr. Oláh Andor A rák természetes gyógymódja és megelőzése című könyvében olvashatsz.

Szemléletmódváltás

A gyógyulásom hosszú útján észrevettem, hogy muszáj más szemmel néznem magamra és a világra.
Aki már átélte, tudja, hogy a rákos betegség sok minden mást hoz magával. Attól függően ki-milyen kezelést kap - a kemó és sugár hatására - megváltozik a test, az arcvonások, néha kihagy az agy (kemo brain – erről később), legyengül a szervezet, megváltozik a teherbírás, jelentkezik a fáradékonyság, jöhet depresszió, meg kell küzdeni pszichikailag a rákos léttel és a gyógyulással. A betegség hatására változunk testileg és lelkileg, és ezt valahogy kezelni kell. (És itt még csak saját magunkról, a testünkről, lelkünkről van szó, nem beszéltem a környezetről, kapcsolatokról.)
Ezeknek a változásoknak megfelelően kell átalakítani a mindennapokat.
A gyógyuláshoz, ahhoz, hogy a sok negatív változást ne sorscsapásként, vagy megkeseredve éljük át, hanem a hasznunkra tudjuk fordítani szemléletváltás, életmódváltás szükséges.

Már jóval a betegségem előtt érdeklődni kezdtem a spiritualitás iránt. Miért élünk? Honnan jöttünk? Hova tartunk? Több könyvet olvastam Szepes Máriától, Polcz Alaintől, Feldmár Andrástól, Louise L. Hay-től, Thorwald Dethlefsen-től, és még sorolhatnám, így néhány gondolattal már korábban kapcsolatba kerültem. Az egyik barátnőm mondja mindig: „A Jóisten előre küldi az orvosságot.” Csak jól kell figyelni.

Megtanultam, hogy a gondolatoknak, és a kimondott, leírt szóvaknak óriási hatalmuk van. Ezért sem mindegy, hogyan gondolok magamra: beteg vagyok, rákos vagyok, vagy éppen gyógyulok. A fogyókúra kapcsán sokat hallom, hogy minden az agyban dől el. A rák esetében sincs ez másképp. Először is el kell dönteni, hogy élni akarok vagy meghalni. Küzdök tovább vagy feladom. Szembeszállok vagy menekülök. Ha élni akarok, akkor menni kell előre, befogadni, ami jön, és mindent megtenni a gyógyulásért. Hiszen most végre valamit saját magamért teszek!
A kimondott szavakkal kapcsolatban a panaszkodás is negatív irányba terel. És az sem jó, ha mások betegként gondolnak rám. Ezért is tipródtam sokáig, hogy felvállaljam-e a betegségem, vagy titkoljam. Végül a felvállalás mellett döntöttem, mert rájöttem, ahogy én állok hozzá, majd mások is úgy viszonyulnak. Nem féltem többé, hogy mások sajnálata visszavet a gyógyulásban.

A gyógyulásom alatt kipróbálhattam a korábban megszerzett elméleti tudást a gyakorlatban is, például, hogy a gondolataimra, szavaimra odafigyeljek. Kerüljem a panaszkodást, és nyitottan, pozitívan álljak a világhoz.
Figyeltem-figyelem magam, azt hogyan változom. A betegség megtanított az alázatra, az élettel, sorssal és másokkal szemben. Megtanított arra, hogy legyek elfogadóbb magammal, másokkal, élethelyzetekkel, és ne ítélkezzem senki fölött.
Lassan, sok segítséggel megtanultam áramoltatni a szeretet energiát. Egyszerűbben: kedvesen, nyitottan viszonyulni másokhoz, az élethez; kimutatni a szeretetem. Szeretetet adni és kapni. Mert elfogadni is tudni kell.
Már tudom értékelni, amim van. Minden nap hálát adok érte a Teremtőnek. Az esőért is, a szélért, hogy érezhetem még az esőcseppeket az arcomon, a szelet a hajamon. Hogy élek és létezem. Hogy szerethetek és szeretnek. Hogy csodálatos férjem, családom, barátaim, segítőim vannak. Mert alakulhatott volna másképpen is. De az Égiek vigyáztak rám. Ezért nem idegeskedem már, ha hosszú a sor. Mert a pillanatnyi bosszúságnál sokkal fontosabb a létezésem, az ezernyi lehetőség, ami előttem van. És azért is hálát adok, hogy ezeket észreveszem.

Sokat írok a Jóistenről, Teremtőről, Égiekről. Nem akarok senkit megtéríteni, hiszen én is a saját magam módján hiszek. De valamiben hinni kell. Ha másban nem is, legalább a gyógyulásban.

Mi van a szőnyeg alatt?

Miután túljutottam a „Miért ÉN?” kérdésen, feltettem magamnak egy másikat: „Miért lettem rákos?”
Így indultam el az önismeret útján, ami végül a gyógyuláshoz vezetett.

A fenti kérdés számos más, hol könnyen, hol nehezebben megválaszolható kérdések hadához vezetett.
A rák lelki eredetű betegség. Sok-sok okos ember vizsgálta az összefüggéseket a betegek életében bekövetkező traumák és a betegség kialakulása között. Rájöttek, hogy minden beteg életében bekövetkezett valamilyen válság, tragédia, amit nem tudott feldolgozni. Az onkológus doktornőm a tanult tehetetlenséget említette, ami valamilyen negatív környezethatás vagy élettapasztalat hatására kialakuló közömbös és cselekvésre képtelen állapot.

A gyógyulás során nagyon fontos megtalálni a betegséghez vezető lelki traumákat.
A természetgyógyász doktornőm szerint egy rákos beteg nem teheti meg, hogy a problémáit továbbra is a szőnyeg alá söpri. Mármint, ha élni akar.

Az a nehéz ebben a történetben, hogy saját magunk elől is takargatjuk az igazi gondokat, a fájó emlékeket, a bűntudatot. Egy évvel az utolsó infúzió után tartottam ott, hogy az igazán fájó, bántó, önmarcangoló gondolataimat elővegyem. Még jócskán volt mit kisöpörnöm a mindent eltakaró szőnyeg alól. Bármilyen őszinte voltam is magamhoz, mindig maradtak olyan kényes témák, amelyeket nem boncolgattam. Mert az őszinteség fájdalmas dolog. Ami itt előkerül, azzal kezdeni kell valamit. Elfogadni, majd fel kell dolgozni. A gyógyulás azért is hosszú folyamat, mert az önismeret során újabb és újabb problémák bukkannak fel, és ezeket mind a helyükre kell tenni. Ha valami végre, több hónapos munka során feloldódott, átadta a helyét a következőnek. Minden problémámmal akkor szembesültem, amikor készen álltam rá.
Hol van ennek a folyamatnak a vége?
Úgy érzem akkor, amikor magabiztosan, gyötrő gondolatok, önhibáztatás nélkül, könnyedén tudok mosolyogni a világra. Szerintem már közel vagyok hozzá.

Segítséget kérni, nem szégyen.
Mert a betegség mögött meghúzódó lelki problémákat egyedül, a saját kis világunkba bezárva, visszajelzés nélkül nehéz beazonosítani és feloldani.
Számomra a kineziológiai oldások, a családállítások, a természetgyógyász doktornőm, a reiki energia, a meditációk, imák segítettek a problémák feloldásában.
Tapasztalatom szerint érdemes olyan pszichológust, kineziológust, természetgyógyászt választani, akiben megbízunk, akinek már komoly tapasztalat van a rákos betegek gyógyításában. És ha már találtunk egy ilyen segítőt, vagy módszert, érdemes kitartani mellette, bizalmat szavazni neki. Nem jó sokfelé rohangálni, orvostól orvosig, természetgyógyásztól-természetgyógyászig.
De ahogy azt már leírtam, a segítők nem tudnak helyettünk meggyógyulni.

A rákkal együtt lehet élni?

A kemoterápiai kezelésem fél évig tartott 5 hét sugárkezeléssel kiegészítve.
A kemó napokra kéthetente került sor, mindig gondosan be is jelöltem őket a naptáramban. Reggel vérvétellel kezdtem, aztán az eredménnyel leültünk a kemoterápiai részleg várójában.
A sor mindig hosszú.

Már otthon elhatároztam, hogy nem beszélgetek senkivel, mert könnyen kizökkenthető voltam a lelki egyensúlyomból. Igazán nem kellett hozzá sok. Egy megjegyzés, szomorú sors, kórtörténet.

Vérvételre azért van szükség, mert a vérkép alapján dönti el a kezelőorvos, hogy mehet-e az aznapi kemó adag. Ez függ pl. a fehérvérsejtek számától, mert a kezelés következtében jelentősen csökkenhet a számuk.

Az első kemoterápiai kezelésem alatt egy idősebb hölgy mellett ültem. Érzelmileg nagyon megrázott, hogy ilyen kezelésre van szükségem, sajnáltam magam. Drámai érzékkel akkor kezdtem el sírni, amikor a nővérke bekötötte az infúziót. Az idős hölgy felém fordult és nyugtató szándékkal azt mondta, nem kell sírni, ezzel a betegséggel jól együtt lehet élni. Akkor ez a mondat felrázott. Dehogy akarok én együtt élni. Én meggyógyulni akarok! Arra gondoltam, lehet, hogy a hölgynek ez a betegség kell az életéhez, mert így elég figyelmet kap a családjától. Viszont én újra egészségesen akarok élni.

Most, két évvel később a kezelőorvosom más megvilágításba helyezte számomra ezt a mondatot. Szerinte ez jó hozzáállás, hiszen így a kemó napok is elviselhetőbbekké válnak, beépülnek a mindennapokba, kiegyensúlyozottabbá válik a beteg élete, és jobb helyzetet teremt a túlélés számára.

A kezelésem alatt nálam is élesen elkülönült a normál életem a kemó napoktól. Már egy héttel a kijelölt időpont előtt rám tört a frász. Az Onkológián minden egyes alkalommal szembesülnöm kellett a betegségemmel. Tűszúrás a vérvételen, majd tűszúrás az infúzió bekötésénél, és a lelki megrázkódtatás.
Ez a kezelés első napja.
Aztán a nyakba akasztható infúzióval (olyan, mint a Balatonon a műanyag nyakban lógó pénztárca, csak vastagabb. Pumpás infúzió, tehát nem a hagyományos, kórházakban látható. A neve dosi fuser.) két nap otthon.
Nem egy lányálom. Az infúzió a vénában feszít, néha fáj, oda kell figyelni a mozdulatokra, az alvásról nem is beszélve. A mozdulatok kivitelezése (mosakodás, wc, otthoni ténykedés, evés, stb) attól függ, hogy éppen melyik karba kötötték be a készüléket.
Minél több infúzió csöpög le, minél több kezelésen voltam túl, úgy csökkent a használható vénák száma. A tű beszúrása annál nehézkesebbé, néha fájdalmasabbá vált. A kezelések elején, a második, harmadik, negyedik alkalomnál úgy éreztem ennek sosem lesz vége.
Néha reménykedtem reggelente, hogy a rossz vérkép miatt elmarad a kezelés. Ez két hét pihenőt jelentett. Plusz két hét gondtalan, normál életet.

Így visszagondolva, a rákkal valóban együtt kell élni egy ideig. El kell fogadni, be kell építeni a mindennapokba. De aztán jobb meggyógyulni.

Pozitív gondolatok gyógyító ereje

Emlékszem, milyen nagy jelentősége volt számomra egy-egy segítő mondatnak. Ezek mind a gyógyulás irányába tereltek. Komoly kapaszkodót jelentettek számomra, megerősítették az önbizalmam, a gyógyulásba vetett hitem. Szükségem is volt rá. A legelesettebb a diagnózis után, műtét előtt, alatt, után, és a kemoterápia idején voltam. Minden biztatás megerősített, tovább vitt az utamon.

A műtét előtt, egy nagyon kedves ismerősöm – aki maga is rákból gyógyult – azt tanácsolta, hogy felejtsem el azokat a mondatokat, amelyek a NEM szót tartalmazzák, és igyekezzek, minden célom és kívánságom pozitívan, jelen időben megfogalmazni. Ahelyett, hogy azt erősíteném magamban: nem vagyok beteg, mondjam inkább: egészséges vagyok. Továbbá: jól sikerül a műtétem. A szervezetem a műtét után könnyen, gyorsan regenerálódik. A felépülésem fájdalommentes. Az immunrendszeres erős. És így tovább.

Azt is javasolta, hogy a vágyaimat rajzoljam le, és ragasszam ki a lakásban jól látható helyekre. Azokat a segítő mondatokat is kiragasztottam, amelyekből további erőt meríthettem. Ezek egyébként még ma is kint vannak. Megerősítésként a lakás számos pontjára angyalkák kerültek. Kerámia, műanyaga, szövet angyalkák vették birtokba a hálószobát, nappalit, konyhát, és igen, még a fürdőszobát is.

Még ma is minden reggel megköszönöm a Teremtőnek az életem, és kérem, hogy vezessen a gyógyulás útján. Kérem, hogy vezessen olyan emberekhez, módszerekhez, információkhoz, amelyek segítenek a gyógyulásban. És figyelek a jelekre: mások beszélgetéséből elcsípett könyvcímre, gyakran „szembejövő” üzenetekre, figyelek arra, hogy nyitott legyek az információkra.

Egy kisebb csapdára azonban a pozitív gondolatokkal kapcsolatban figyelni kell! A gyógyuláshoz elengedhetetlen a pozitív hozzáállás, a gyógyulásba vetett rendíthetetlen hit.
Azonban csupán ez nem elegendő hozzá. Nem elég azt hinnem, hogy egészséges vagyok, és ezzel a rák letudva, tennem is kell magamért! Kezdetben például a fentieket. :-)

Gyakran emlegetem a bejegyzéseimben a Teremtőt, akár Jóistennek, akár az Égieknek nevezem. Az Onkológus Doktornőm mondta, hogy az Onkológián így vagy úgy, de végül mindenki hinni kezd valamiben.

Mi a rák?

Rosszul működő sejtek, akik úgy „gondolják” önálló életet kezdenek, felrúgva eredeti funkciójukat. Lázadó sejtek. Élni, szaporodni akarnak, és kíméletlenül nyomulnak előre.
A rák az egész test betegsége.
Fontos megérteni hogyan működnek ezek a rossz sejtek, mert ha le akarom győzni az ellenfelet, jobban teszem, ha megismerem. Ugyebár.

A rákos sejtekre rendezetlen, kaotikus növekedés és túl nagy sejtmag jellemző. Céljuk, önmaguk megsokszorozása. Gyakran elveszítik a képességüket arra, hogy anyagcsere folyamatokat folytassanak. Nem fárasztják magukat az oxidációval, inkább, más egészséges sejteket igáznak le, és elveszik tőlük, amire szükségük van. A kutatók szerint a betegség kialakulásában a mutációk játszanak szerepet. A sejt állandó inger hatására (ami lehet mechanikus, kémiai, fizikai inger) drasztikusan megváltozhat, kitör az eredeti mintából, önálló életet kezd, a többi sejt és a szervezet rovására. A rákkutatók szerint gyakran megesik, hogy bizonyos sejtjeink tévútra lépnek, de az erős immunrendszer, a jó védekezés könnyen legyűri a hibás sejtek próbálkozását.

Amikor kiderült a betegségem igyekeztem magam mentális úton tisztítani, arra törekedtem, hogy minél kevesebb legyen a rákos sejtem, és minél erősebb legyen az immunrendszerem. Ahogy haladtam a gyógyulásban egyre több információhoz jutottam, így folyamatosan tökéletesítgettem a módszerem.
Minden reggel és este legalább 30 percet szántam erre a gyakorlatra.

Tisztító meditáció

Kényelmesen lefeküdtem és tudatosan ellazítottam magam. Majd elképzeltem, hogy a rákos sejteket egy mágnes segítségével testem minden részéből összegyűjtöm, beleteszem egy kristálygömbbe és felküldöm az Égiekhez, hogy hasznosuljanak másképpen. Ezt addig végeztem, amíg úgy éreztem van még rákos sejt a mágnes körül. Majd elképzeltem, hogy a Földből arany fényt kapok, amely magába szívja a félelmeimet, a maradék rákos sejteket. Végigpásztázom a testem, minden szervem, minden sejtem. A fény egyre sötétebb lesz, ahogy megtelik a sok negatívummal. Majd felküldöm az Égiekhez, megköszönöm, hogy megtapasztalhattam, de már nincs rá szükségem.

Ha különösen féltem, rettegtem valamitől - például időnként rám tört a félelem az áttétektől – annak az érzésnek a kitisztítására külön figyelmet fordítottam. Az arany fényt annyiszor képzeltem el egymás után, ahányszor csak szükségem volt rá, amikor úgy éreztem nincs több rákos sejt, nincs több félelem, kértem a fehér fényt. Elképzeltem, amint fentről az Isteni, gyógyító fény száll rám, amely regenerálja a testem, jó hatással van az egészséges sejtekre, friss élettel, vidámsággal tölt el. Elképzeltem, hogyan gyógyítja a sejtjeimet, aktiválja az immunrendszerem, elképzeltem a szerveimet egészségesnek, elképzeltem magam boldogan és egészségesen.

Ez lett az alap meditációm. Később olvastam a Simontone meditációról, jobban elmélyedtem más könyvekben, így bővült, változott a gyakorlatom. (erről majd később)
Mivel nekem nehéz elképzelni a sejteket, szerveket, így gondolatban megyek végig a meditáción. Ezzel csak azt akarom mondani, ha valaki nem látja maga előtt képszerűen, amit el kell képzelni, ne keseredjen el, mert az is jó, ha gondolatban végigmegy a meditáción, és elismétli magában a szöveget.
Viszont ezt minden nap legalább kétszer meg kell tenni.

Hasznos könyv arról, mi a rák testi és lelki szinten:
Rüdiger Dahlke - A lélek nyelve: a betegség

Célok

Miután végre elkezdtem a rák témájában könyveket olvasni, több helyen is láttam, hogy ajánlják a célok összeírását. Hogy ott legyen fehéren-feketén miért érdemes életben maradni.
Rövid-és hosszútávú célokat kell kitűzni. Olyanokat, amelyek reménnyel töltenek el, lelkesítenek, és reálisan megvalósíthatók. Én is összeírtam a saját listámat. Egyszerű tételek szerepeltek rajta. Például szeretnék egyszer fejest ugrani a tengerbe. Addig nem halhatok meg, amíg ezt ki nem próbáltam. Egyelőre még nincs bátorságom hozzá.
A listát jól látható helyre ki kell tenni, és gyakran olvasgatni. Ez máris egy lépés előre a célok irányába.