A kemó elején kezdtem el családállításokra járni dr. Varju Mártához. Nekem a gyógyulásomban nagyon sokat segítettek ezek a foglalkozások, szinte rajongója lettem a módszernek.
Mi fogott meg benne igazán?
A szeretet, ami a foglalkozás során ott van körülöttünk.
Ma már tudom, hogy mindenkinek vannak problémái, megoldandó feladatai, ismétlődő élethelyzetek, amelyekből nem tud szabadulni.
Reggel találkozik 10-15 egymás számára idegen ember, és amikor rájuk kerül a sor, kiülnek Márti mellé, és őszintén mesélnek a problémáikról: betegségről, párkapcsolati zűrökről, önbizalomhiányról, családon belüli erőszakról, alkoholizmusról.
Nehéz felvállalni a legmélyebb titkokat, nyomasztó gondokat, de egy-egy történetet, nehéz sorsot, nem csak az könnyez meg, akinek a problémáján dolgozunk, hanem a képviseletbe beválasztottak, de sokszor még azok is, akik adott történetben nem látnak el képviseletet.
Csodálatos, hogy minden problémának van feloldása. Néhány alkalommal azt gondoltam, hogy olyan mély és összetett a probléma, hogy ezen nem lehet segíteni, de szerencsére ilyenkor mindig csalódtam.
A családállítás Mártinál egy napot vesz igénybe, reggel kezdünk és attól függően ér véget a munka, hogy hányan kértek állítást. Körbe ülünk a teremben, közöttünk a mindent tudó tér, ahol a történetek játszódnak.
Az éppen soron következő elmondja mivel érkezett, mi a problémája és mi a célja. Majd Márti tesztel, hogy az adott probléma és cél megfelelő-e. Kiderül az is, hogy a jelenben vagy korregresszióban kell-e dolgozni. Általában a jelenbeli problémának nagyon mélyen van a gyökere, a múltban, valamelyik korábbi generációban.
Megpróbálom leírni a módszer lényegét:
Minden információ ott van a kollektív tudattalanban, vagy Akasa krónikában, vagy mágikus térben (morfogenetikus mezőben). Kinek hogy tetszik. Erre a módszerre, vagyis arra, hogyan lehet ezeket az információkat előhívni, Bert Hellinger talált rá.
A mező egyensúlyra törekszik, azonban ez felborul, ha valaki kizáródik a családból vagy klánból. Ennek számtalan oka lehet: méltatlan viselkedés, mint emberölés, erőszak, árulás, megesett lány, öngyilkosság; vagy tragikus halál, mint az elvetélt vagy abortált magzatok, balesetek, betegségek.
Mindenkinek megvan a helye a családban, ha valaki kikerül, létrejön a zavar, mivel a tér harmóniára törekszik, így későbbi generációkban egyes családtagok tudattalanul felveszik nehéz sorsú ősük terhét. Így jön létre jelenbeli problémáink egy része: nem működő párkapcsolatok, családi konfliktusok, függőségek, öngyilkosságok…
A családállítás során megkeressük az adott probléma gyökerét, és ahogy Márti mondja: „rendet teszünk”, ebben az oldó mondatok segítenek. Egy-egy mondatot addig ismételnek a képviselők, amíg a „sértettnek” vagy „áldozatnak”szüksége van rá, vagy a bűnös tiszta szívvel nem tudja mondani pl, hogy „sajnálom”. Majd az állító rápillant a történetre és a számára legtöbbet adó (pozitív) képet viszi magával, azt naponta többször felidézve az új energetikai minta rögzül. Így hat az állító és környezete életére az oldás. Van olyan probléma, amire több állítás is szükséges, de előfordul az is, hogy az állítás után hónapokon belül rendbe jönnek a dolgok.
Mit jelent a képviselet?
Amikor megvan, hogy jelenben vagy generációban dolgozunk, utána Márti kiteszteli, hogy kiket kell beállítani a térbe. Az állító a jelenlévők közül kiválasztja, hogy adott őseit, családtagjait kik képviseljék a térben, rajtuk keresztül rajzolódik majd ki a történet. A módszer lényege, hogy keveset beszélünk. Az alapproblémáról is csak néhány mondatot. Az állító beállítja a térbe a képviselőket, ahogyan ő érzi, gondolja, majd várunk és várunk. Aztán a képviselők elkezdenek érezni, és ennek megfelelően mozogni a térben.
Lassan kibontakozik a történet, a résztvevők beszámolnak az érzéseikről, majd ha kitisztul a kép, megvannak a miértek, jöhet az oldás.
Egy-egy állítás hossza a történet nehézségétől, a sorsok nehézségétől függ: lehet fél óra, egy óra.
Ha valaki ráérez az ízére biztosan függő lesz, mert a történetek, amelyekre megkérnek arra is hat, aki képviselőként részt vesz benne. Az is megfigyelhető, hogy egy nap általában egy téma köré épül fel.
Fantasztikus érzés, ahogyan a szeretet energia áramlik a csoportban. Szkeptikusoknak is érdemes egyszer megpróbálni, mert saját tapasztalatból tudom mondani, hogy működik.
A módszerről folyamatosan fogok írni, mert annyi minden infó van még róla. Nehéz leírni, de megemészteni is. Úgyhogy folyamatosan jönnek majd az infók. :)
Nagyon jó könyvek a témáról:
Ami a lelket megbetegít, és ami meggyógyítja - Thomas Schafer
Mitől működik a szerelem? - Johannes Neuhauser
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: családállítás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: családállítás. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. január 7., csütörtök
2009. október 28., szerda
Érzékeny egyensúly: adni és kapni
Például szeretetet.
Hiszen mindannyian arra vágyunk, hogy szeressenek, és viszont szerethessünk.
Sokszor említettem már a családállításokat és a szeretet energiát, amit ezeken az összejöveteleken tapasztaltam meg először.
Megtapasztaltam milyen jó érzés őszintén, örömmel, bőkezűen adni, és észrevettem, zavarban vagyok, amikor el kellene fogadni. Ráadásul az érzelmek megmutatása csupán az állítások, képviseletek keretén belül ment jól. A hétköznapi életben esetlenül csetlettem-botlottam, amikor a szeretetem akartam kimutatni, az elfogadásról meg inkább nem is beszélek. Mindig is idegenkedve fogadtam a puszikat és öleléseket. A barátnőimmel meg is beszéltük, hogy mi nem vagyunk az „ölelkezős fajta” És ezen a megállapításon jót nevettünk.
De titokban zavart, hogy nem tudom önfeledten kimutatni az érzelmeimet. a szeretetem. Feszélyeztek ezek a szituációk. Sokáig hidegnek éreztem magam, a Jégszív című dal refrénje rólam szólt.
Ahogyan egyre jobban elmerültem a családállításokban, és elkezdtem olvasni a módszerről szóló könyveket, végre megértettem a lényeget.
Minden kapcsolatunkban - legyen ez párkapcsolat, barátság – egyensúlynak kell lennie, ez pedig az adok-kapok egyensúlyán alapul.
Ha az egyikünk ad valamit, a másik is késztetést érez arra, hogy ezt viszonozza. Sőt picit többet ad vissza. A jó kapcsolatban az első még többet ad, így a kapcsolat fejlődik. Minél többször adunk és kapunk, úgy leszünk egyre kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak. Ha valaki mindig csak ad, különbnek érzi magát másoknál, az hamarosan egyedül marad. Visszautasítva a másiktól való elfogadást az „inkább te legyél elkötelezve” érzés erősödik, így hiányozni fog az egyensúly a kapcsolatból.
Ha párkapcsolatban rosszat kapunk a partnerünktől az egyensúly fenntartása érdekében egy kis rosszat nekünk is vissza kell adnunk. Hellinger azt mondja, a jó kapcsolat úgy maradhat meg, ha egy kicsit kevesebb rosszat adunk vissza, mint amennyit kaptunk.
A szülő-gyerek kapcsolat ebből az adok-kapok egyensúlyból kivétel, hiszen ebben az esetben a szülő elsősorban ad, a gyerek pedig elfogad. Az egyensúly mégis úgy marad fenn, hogy a gyerek majd a saját gyerekeinek ad. Akinek nem születik gyermeke, ő például a munkájával adhatja tovább.
Megesik, hogy úgy alakul az élet - mint esetemben is -, hogy aki kap, éppen nem tud viszonozni, mert beteg vagy hátrányos helyzetű. Ilyenkor egy köszönöm is elég viszonzásképpen.
A gyógyulásom során nagyon sok szeretetet, figyelmet, segítséget kaptam és sokszor rosszul éreztem magam, hogy nem tudok viszonozni. Nyilván ez is ösztökél rá, most rajtam a sor, hogy másokon segítsek.
Amikor megtanultam, hogy az érzelmek, a szeretet kimutatása fontos, találkoztam egy könyvvel, ami a szeretetnyelvekről szól. Gary Chapman Egymásra hangolva című könyvében leírja, hogy például a párkapcsolatokban gyakran azért nincs összhang, mert nem beszéljük egymás szeretetnyelvét.
Öt szeretetnyelvet különböztet meg: testi érintés (simogatás, szex), bíztató szavak (dicséret, bíztatás), együtt töltött, minőségi idő (közös hobbi, kirándulás, stb), szívességek (főzés, a másik ellátása, apró figyelmességek) és az ajándékok.
Tehát hiába halmozom el a párom ilyen-olyan apró és nagyobb ajándékokkal, ha az Ő szeretetnyelve az együtt töltött idő. Én úgy gondolom, hogy elárasztom a szeretetemmel, míg az Ő szeretettankja üresen kong, mert nem töltjük együtt az időnket.
Először is rá kellett jönnöm, mi az én szeretetnyelvem, és melyiket "beszéli" a párom.
A legkönnyebb úgy megállapítani, hogy melyik nélkül nem lennék meg.
Aztán már csak el kell kezdeni azt a szeretetnyelvet használni, és csodák csodája, meg is lesz az eredmény. Még akkor is működik, ha a párunk nem olvasta a könyvet. Mert adjuk, adjuk a szeretetet és a másik egy picivel többet ad vissza.
Miután megértettem a lényeget, megtanultam a szeretetnyelveket, és meg is tapasztalhattam a szeretet energiát, vágytam rá, hogy a mindennapok során is átérezhessem, sőt áramoltathassam. És akkor jött a Reiki az életembe, amiről szintén csak áradozni tudok.
Hosszú út, sok tanulás, sok olvasás, és persze, hogy az élet adja a lehetőségeket ilyen vagy olyan formában, hogy a lassan megszerzett tudást meg is tapasztalhassam, és végérvényesen beépüljön.
Még egy dolog, amivel gazdagodtam!
Olvass!
Ha érdekel a téma, ajánlom a következő könyveket:
Thomas Schafer Ami a lelket megbetegíti, és ami meggyógyítja
Johannes Neuhauser Mitől működik a szerelem
Peter Orban A családfelállítás tankönyve
Gary Chapman Egymásra hangolva - öt szeretetnyelv a házasságban
Hiszen mindannyian arra vágyunk, hogy szeressenek, és viszont szerethessünk.
Sokszor említettem már a családállításokat és a szeretet energiát, amit ezeken az összejöveteleken tapasztaltam meg először.
Megtapasztaltam milyen jó érzés őszintén, örömmel, bőkezűen adni, és észrevettem, zavarban vagyok, amikor el kellene fogadni. Ráadásul az érzelmek megmutatása csupán az állítások, képviseletek keretén belül ment jól. A hétköznapi életben esetlenül csetlettem-botlottam, amikor a szeretetem akartam kimutatni, az elfogadásról meg inkább nem is beszélek. Mindig is idegenkedve fogadtam a puszikat és öleléseket. A barátnőimmel meg is beszéltük, hogy mi nem vagyunk az „ölelkezős fajta” És ezen a megállapításon jót nevettünk.
De titokban zavart, hogy nem tudom önfeledten kimutatni az érzelmeimet. a szeretetem. Feszélyeztek ezek a szituációk. Sokáig hidegnek éreztem magam, a Jégszív című dal refrénje rólam szólt.
Ahogyan egyre jobban elmerültem a családállításokban, és elkezdtem olvasni a módszerről szóló könyveket, végre megértettem a lényeget.
Minden kapcsolatunkban - legyen ez párkapcsolat, barátság – egyensúlynak kell lennie, ez pedig az adok-kapok egyensúlyán alapul.
Ha az egyikünk ad valamit, a másik is késztetést érez arra, hogy ezt viszonozza. Sőt picit többet ad vissza. A jó kapcsolatban az első még többet ad, így a kapcsolat fejlődik. Minél többször adunk és kapunk, úgy leszünk egyre kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak. Ha valaki mindig csak ad, különbnek érzi magát másoknál, az hamarosan egyedül marad. Visszautasítva a másiktól való elfogadást az „inkább te legyél elkötelezve” érzés erősödik, így hiányozni fog az egyensúly a kapcsolatból.
Ha párkapcsolatban rosszat kapunk a partnerünktől az egyensúly fenntartása érdekében egy kis rosszat nekünk is vissza kell adnunk. Hellinger azt mondja, a jó kapcsolat úgy maradhat meg, ha egy kicsit kevesebb rosszat adunk vissza, mint amennyit kaptunk.
A szülő-gyerek kapcsolat ebből az adok-kapok egyensúlyból kivétel, hiszen ebben az esetben a szülő elsősorban ad, a gyerek pedig elfogad. Az egyensúly mégis úgy marad fenn, hogy a gyerek majd a saját gyerekeinek ad. Akinek nem születik gyermeke, ő például a munkájával adhatja tovább.
Megesik, hogy úgy alakul az élet - mint esetemben is -, hogy aki kap, éppen nem tud viszonozni, mert beteg vagy hátrányos helyzetű. Ilyenkor egy köszönöm is elég viszonzásképpen.
A gyógyulásom során nagyon sok szeretetet, figyelmet, segítséget kaptam és sokszor rosszul éreztem magam, hogy nem tudok viszonozni. Nyilván ez is ösztökél rá, most rajtam a sor, hogy másokon segítsek.
Amikor megtanultam, hogy az érzelmek, a szeretet kimutatása fontos, találkoztam egy könyvvel, ami a szeretetnyelvekről szól. Gary Chapman Egymásra hangolva című könyvében leírja, hogy például a párkapcsolatokban gyakran azért nincs összhang, mert nem beszéljük egymás szeretetnyelvét.
Öt szeretetnyelvet különböztet meg: testi érintés (simogatás, szex), bíztató szavak (dicséret, bíztatás), együtt töltött, minőségi idő (közös hobbi, kirándulás, stb), szívességek (főzés, a másik ellátása, apró figyelmességek) és az ajándékok.
Tehát hiába halmozom el a párom ilyen-olyan apró és nagyobb ajándékokkal, ha az Ő szeretetnyelve az együtt töltött idő. Én úgy gondolom, hogy elárasztom a szeretetemmel, míg az Ő szeretettankja üresen kong, mert nem töltjük együtt az időnket.
Először is rá kellett jönnöm, mi az én szeretetnyelvem, és melyiket "beszéli" a párom.
A legkönnyebb úgy megállapítani, hogy melyik nélkül nem lennék meg.
Aztán már csak el kell kezdeni azt a szeretetnyelvet használni, és csodák csodája, meg is lesz az eredmény. Még akkor is működik, ha a párunk nem olvasta a könyvet. Mert adjuk, adjuk a szeretetet és a másik egy picivel többet ad vissza.
Miután megértettem a lényeget, megtanultam a szeretetnyelveket, és meg is tapasztalhattam a szeretet energiát, vágytam rá, hogy a mindennapok során is átérezhessem, sőt áramoltathassam. És akkor jött a Reiki az életembe, amiről szintén csak áradozni tudok.
Hosszú út, sok tanulás, sok olvasás, és persze, hogy az élet adja a lehetőségeket ilyen vagy olyan formában, hogy a lassan megszerzett tudást meg is tapasztalhassam, és végérvényesen beépüljön.
Még egy dolog, amivel gazdagodtam!
Olvass!
Ha érdekel a téma, ajánlom a következő könyveket:
Thomas Schafer Ami a lelket megbetegíti, és ami meggyógyítja
Johannes Neuhauser Mitől működik a szerelem
Peter Orban A családfelállítás tankönyve
Gary Chapman Egymásra hangolva - öt szeretetnyelv a házasságban
Címkék:
családállítás,
Hellinger,
reiki,
szeretet áramoltatása,
szeretetnyelvek
MEGOSZTÁS:
2009. szeptember 30., szerda
A változásról
Változtatni nehéz.
Főleg azon a területen, ahol a gyengeségeink vannak.
Nekem a rák mutatta meg, hogy muszáj változni, változtatni a gondolkozásomban, hozzáállásomban és a tetteimben.
Amikor először hallottam hogyan kellene például a táplálkozásomon módosítanom, szinte lehetetlen feladatnak tűnt. Aztán lépésről lépésre belevágtam.
De ez az egyszerűbb eset: tudom, mit ehetek, mit nem és ezt betartom. Ennyi.
Hogyan lehet változtatni a gondokozásban, hozzáállásban?
A tipikus rákos személyiség sokszor nem a saját maga éltét éli. A környezetéhez alkalmazkodik, saját vágyait annyira elnyomja, hogy lassan már nem is tudja, Ő maga igazán mit szeretne. Alárendeli magát. Sosem mond nemet.
1. Kezdj el visszaemlékezni és írni!
Milyen vágyaid voltak gyermekkorodban? Mi akartál lenni? Mivel töltötted legszívesebben az idődet?
Vonatkoztass el a hétköznapi gondjaidtól és írd le, mivel foglalkoznál szívesen, mi okozna örömet?
Milyen vagy Te igazán? Milyen jó és rossz tulajdonságaid vannak? Milyenek a kapcsolataid? Mit viselsz nehezen? Milyen szituációkban érzed rosszul magad? Hogy érezhetnéd magad jobban? Mit tudnál megtenni magadért?
2. Kérj segítséget!
Saját tapasztalatból mondhatom, hogy a változáshoz bátorság és őszinteség kell. Elengedhetetlen, hogy végre merj őszinte lenni magadhoz!
Ahogy korábban írtam, gyakran az igazi, mély sebeket, bűntudatot még magunk elől is takargatjuk. Ahhoz, hogy a hosszú évtizedek alatt berögzül viselkedésmintákon változtatni tudj, jól jön a segítség.
Nekem a kineziológiai oldások, családállítás és a Reiki segítettek.
Először kineziológiai oldásokra jártam. Az alapproblémámmal mentem, azzal a szándékkal, hogy meg akarok gyógyulni. Minden találkozó alkalmával oldást kaptam az adott problémára. Majd hazamentem és tovább dolgoztam a megoldáson, miközben újabb és újabb nehézségek bukkantak felszínre.
Könyveket olvastam, jegyzeteltem, átgondoltam a hallottakat, olvasottakat, és elemeztem magam, és próbáltam apró dolgokban máshogy viselkedni.
Olykor-olykor nemet mondani. Elkezdtem figyelni a testem jelzéseire: fáradt vagyok? Akkor most lepihenek, a mosogatnivaló, mosás, stb. megvár. Nem hajszoltam magam sem testileg, sem lelkileg. Ami gyötört, mart belül, elkezdtem kimondani. Apró dolgokat. Elkezdtem arra figyelni az adott helyzetben nekem mi lenne jó, mitől érezném jól magam. Először bátortalanul, de elkezdtem a saját érdekeimet érvényesíteni.
Úgy tapasztalom minden változás először apró lépésekkel kezdődik. Kitartás és idő kell hozzá. És tudatosság.
A családállítások mélyebb változásokhoz segítettek, ugyanis szépen lassan kezdett minden a helyére kerülni, vagyis én magam kezdtem a helyemre kerülni a világban. (Később erről a módszerről még írok bővebben.)
A Reiki hatását örömmel veszem észre magamon: magabiztosság és önbizalom. Nyitottság és kedvesség. Lágyság és nőiesség. Önelfogadás és mások elfogadása. Csak néhány példa.
3. Figyelj a jelekre, a neked szóló üzenetekre!
Lehet ez egy könyvcím, vagy segítő. Megragadhat benned mások beszélgetéséből az információ. Talán egy rádióműsorból, a barátnődtől. A neked szánt információ bárhonnan érkezhet. Akár ebből a blogból is.
A változás egy olyan embernek, aki az állandóságot szereti borzasztóan hangzik. Macerás. Félelmetes, mert ki tudja mi lesz velem, ha a jól megszokott zónámból kilépek. A változás fájdalmas, mert elengedhetetlen, hogy szembesüljek önmagammal. A változásom a környezetemet is érinti, a természetes félelem, hogyan viszonyulnak majd hozzám mások. Elfogadnak, ha nemet mondok? Elfogadnak, ha elmondom a véleményem, ha érvényesítem én is az akaratom?
Nyűgnek is tűnhet a folyamatos tudatosság.
Szőke Lajos mondta egy előadásában, hogy a változás az élet, az állandóság a halál.
Nem volt kérdés számomra, melyiket választom.
A változás lassan érik meg.
Kezdd el, és ne várj elsőre eget rengető dolgokat. A környezeted is könnyebben hozzászokik az új dolgokhoz, ha azok apránként következnek be. És persze neked is időre van szükséged a változáshoz. Legyél türelmes magadhoz, ne akard mindenáron a változást. De tegyél érte! Ne add fel!
Én már jobban át tudom adni magam a változásnak. Látom, hogyan változom, és hogyan változik a környezetem, az életem.
Annyit mondhatok: nem bántam meg.
Főleg azon a területen, ahol a gyengeségeink vannak.
Nekem a rák mutatta meg, hogy muszáj változni, változtatni a gondolkozásomban, hozzáállásomban és a tetteimben.
Amikor először hallottam hogyan kellene például a táplálkozásomon módosítanom, szinte lehetetlen feladatnak tűnt. Aztán lépésről lépésre belevágtam.
De ez az egyszerűbb eset: tudom, mit ehetek, mit nem és ezt betartom. Ennyi.
Hogyan lehet változtatni a gondokozásban, hozzáállásban?
A tipikus rákos személyiség sokszor nem a saját maga éltét éli. A környezetéhez alkalmazkodik, saját vágyait annyira elnyomja, hogy lassan már nem is tudja, Ő maga igazán mit szeretne. Alárendeli magát. Sosem mond nemet.
1. Kezdj el visszaemlékezni és írni!
Milyen vágyaid voltak gyermekkorodban? Mi akartál lenni? Mivel töltötted legszívesebben az idődet?
Vonatkoztass el a hétköznapi gondjaidtól és írd le, mivel foglalkoznál szívesen, mi okozna örömet?
Milyen vagy Te igazán? Milyen jó és rossz tulajdonságaid vannak? Milyenek a kapcsolataid? Mit viselsz nehezen? Milyen szituációkban érzed rosszul magad? Hogy érezhetnéd magad jobban? Mit tudnál megtenni magadért?
2. Kérj segítséget!
Saját tapasztalatból mondhatom, hogy a változáshoz bátorság és őszinteség kell. Elengedhetetlen, hogy végre merj őszinte lenni magadhoz!
Ahogy korábban írtam, gyakran az igazi, mély sebeket, bűntudatot még magunk elől is takargatjuk. Ahhoz, hogy a hosszú évtizedek alatt berögzül viselkedésmintákon változtatni tudj, jól jön a segítség.
Nekem a kineziológiai oldások, családállítás és a Reiki segítettek.
Először kineziológiai oldásokra jártam. Az alapproblémámmal mentem, azzal a szándékkal, hogy meg akarok gyógyulni. Minden találkozó alkalmával oldást kaptam az adott problémára. Majd hazamentem és tovább dolgoztam a megoldáson, miközben újabb és újabb nehézségek bukkantak felszínre.
Könyveket olvastam, jegyzeteltem, átgondoltam a hallottakat, olvasottakat, és elemeztem magam, és próbáltam apró dolgokban máshogy viselkedni.
Olykor-olykor nemet mondani. Elkezdtem figyelni a testem jelzéseire: fáradt vagyok? Akkor most lepihenek, a mosogatnivaló, mosás, stb. megvár. Nem hajszoltam magam sem testileg, sem lelkileg. Ami gyötört, mart belül, elkezdtem kimondani. Apró dolgokat. Elkezdtem arra figyelni az adott helyzetben nekem mi lenne jó, mitől érezném jól magam. Először bátortalanul, de elkezdtem a saját érdekeimet érvényesíteni.
Úgy tapasztalom minden változás először apró lépésekkel kezdődik. Kitartás és idő kell hozzá. És tudatosság.
A családállítások mélyebb változásokhoz segítettek, ugyanis szépen lassan kezdett minden a helyére kerülni, vagyis én magam kezdtem a helyemre kerülni a világban. (Később erről a módszerről még írok bővebben.)
A Reiki hatását örömmel veszem észre magamon: magabiztosság és önbizalom. Nyitottság és kedvesség. Lágyság és nőiesség. Önelfogadás és mások elfogadása. Csak néhány példa.
3. Figyelj a jelekre, a neked szóló üzenetekre!
Lehet ez egy könyvcím, vagy segítő. Megragadhat benned mások beszélgetéséből az információ. Talán egy rádióműsorból, a barátnődtől. A neked szánt információ bárhonnan érkezhet. Akár ebből a blogból is.
A változás egy olyan embernek, aki az állandóságot szereti borzasztóan hangzik. Macerás. Félelmetes, mert ki tudja mi lesz velem, ha a jól megszokott zónámból kilépek. A változás fájdalmas, mert elengedhetetlen, hogy szembesüljek önmagammal. A változásom a környezetemet is érinti, a természetes félelem, hogyan viszonyulnak majd hozzám mások. Elfogadnak, ha nemet mondok? Elfogadnak, ha elmondom a véleményem, ha érvényesítem én is az akaratom?
Nyűgnek is tűnhet a folyamatos tudatosság.
Szőke Lajos mondta egy előadásában, hogy a változás az élet, az állandóság a halál.
Nem volt kérdés számomra, melyiket választom.
A változás lassan érik meg.
Kezdd el, és ne várj elsőre eget rengető dolgokat. A környezeted is könnyebben hozzászokik az új dolgokhoz, ha azok apránként következnek be. És persze neked is időre van szükséged a változáshoz. Legyél türelmes magadhoz, ne akard mindenáron a változást. De tegyél érte! Ne add fel!
Én már jobban át tudom adni magam a változásnak. Látom, hogyan változom, és hogyan változik a környezetem, az életem.
Annyit mondhatok: nem bántam meg.
MEGOSZTÁS:
2009. szeptember 25., péntek
A lélek méregtelenítése
A téma, amiről most írni szeretnék nehéz ügy.
Sokan sokféleképpen állunk hozzá. Vannak olyanok, akik ösztönösen tudják, hogyan kell jól csinálni. Mások ismerik az elméletet, elindultak már az úton, de az élet még próbára teszi őket. Aztán azok, akik álszentségnek tartják ezt a viselkedésformát.
De nem kerülgetem tovább a forró kását, rébuszok helyett inkább belevágok.
Szepes Máriánál olvastam először a „helyes viselkedésről”, vagy inkább helyes hozzáállásról.
Az elméleti tudást korán megszereztem. Az alkalmazással hadilábon álltam.
Aztán – ahogy korábban említettem – a betegségem alázatra is tanított. Arra, hogy ne csak toleráljak, hanem valóban el is fogadjak másokat, mindenféle ítélet nélkül.
Az élet legegyszerűbb igazságát a saját bőrömön tapasztalhattam meg, miszerint, úgy viselkedj másokkal, ahogy az viszont neked is jól esne. Nagy lecke volt ez a kórházban, ahol hosszú napokig magam is másoktól függtem. A nővérek mosdattak, csövek lógtak ki belőlem, az orvosok, nővérek, sőt a szobatársaim figyelmessége sokat jelentett nekem. Összehasonlításképpen, korábban, ha kórházban jártam látogatóban, vigyáztam rá, minél kevesebb tárggyal érintkezzem. És ez csak egy példa.
Az Élet vagy a Sors – nevezzük bárhogyan – a gyógyulásom alatt rákényszerített, hogy megváltoztassam a hozzáállásom, a gondolkozásom.
Mit tanultam?
Már nem ítélkezem.
Elfogadok másokat, elfogadok élethelyzeteket.
Nem beszélek ki senkit a háta mögött. Megtanultam, hogy mindenki az adott élethelyzetben akkori tudásának megfelelően a legjobb döntést hozza meg. Barátságos, és nyitott vagyok.
Már nem írok le senkit, megadom másoknak a fejlődés lehetőségét. A barátnőm mesélt egyszer egy idegesítő ismerőséről. Viccesen megkérdeztem, hogy ezek szerint nem lesztek barátnők? A válaszát sosem felejtem el: „Most nem”. Megadta a lehetőséget a saját és ismerőse fejlődésének.
Nem pletykálkodom, már nem beszélek feleslegesen.
Nem panaszkodom, tudom, hogy az életem úgy alakul, ahogy számomra az a legjobb lesz. Bízom benne, hogy a legjobb orvosokhoz, gyógyítókhoz, módszerekhez jutok el. És ez valóban így is történik.
Kevesebbet bosszankodom. Türelmesebb vagyok a hosszú sorokban, kedvesebb az emberekkel. Észrevettem, hogy az eladók sokkal barátságosabbak velem, mint korábban.
A vezetési stílusom is sokat finomodott, bár továbbra is tempósan haladok, már a közlekedésben is elfogadom a lassabb, szétszórtabb sofőröket. Nem is olyan régen ettől még megőrültem.
Lágyabb lettem, nőiesebb, befogadóbb, de határozottabb is.
Nem átkozódom, nem küldök el senkit melegebb éghajlatokra. Tudom, hogy minden átok visszaszáll a feladóra. Nem gyűjtök karmát. Viszont, ha valami nem tetszik, megmondom. Lehet, hogy még finomkodva, körülményesen, de kimondom. Ha haragszom, kimondom, már nem nyelem le, nem tartom magamban.
Úgy érzem, a helyemen vagyok, harmóniában önmagammal, magabiztosan a világban. Már megmondom a véleményem és kiállok magamért. Élvezem, hogy új dolgokat tanulok magamról, a világról. Új barátokat szerzek.
Odafigyelek, hogyan nyilatkozom magamról, a helyzetemről. Bizakodó vagyok.
Érvényesítem az érdekeimet, de közben meghagyom másoknak is a lehetőséget.
Hogyan jutottam el ide?
A családállítások alatt megéreztem a szeretet energia áramlását. Ez egy csodálatos érzés. Ott belepillanthattam mások nehéz sorsába, megismertem a Rendet, ahogyan a kapcsolatainknak működniük kellene. Megláthattam milyen elesettek tudunk lenni, gyakran kiszolgáltatva a Sorsnak.
Később elkezdtem Reikit tanulni. Mondhatom, hogy ez az energia érlelte meg bennem a legtöbb változást. A lágyságot. A magabiztosságot. Adakozóbb lettem az időmmel, energiámmal. És valahogy megtanultam, áramoltatni a szeretet energiát. Sokan keresik a nőiességet magukban. Próbálják a hastánccal, öltözködéssel megtalálni. Szerintem a nőiesség a szeretet energia áramoltatása.
A Reikivel új közösségbe kerültem, ahol jól érzem magam, otthon érzem magam. Itt is sokat tanulok magamról, helyzetekről.
Van hova fejlődni.
Nem vagyok szent. Nem vagyok álszent.
Viszont elmondhatom magamról, hogy nemcsak ismerem az utat, hanem lépkedek is rajta. Hiszen a feladat, a fejlődés, saját magunk finomítása, pallérozása.
A betegség, gyógyulás indított el az önismeret útján. Már nem mérgezem a lelkem. És ez nagyon jól esik.
Ha az elméletről szeretnél olvasni: Szepes Mária A mindennapi élet mágiája
Sokan sokféleképpen állunk hozzá. Vannak olyanok, akik ösztönösen tudják, hogyan kell jól csinálni. Mások ismerik az elméletet, elindultak már az úton, de az élet még próbára teszi őket. Aztán azok, akik álszentségnek tartják ezt a viselkedésformát.
De nem kerülgetem tovább a forró kását, rébuszok helyett inkább belevágok.
Szepes Máriánál olvastam először a „helyes viselkedésről”, vagy inkább helyes hozzáállásról.
Az elméleti tudást korán megszereztem. Az alkalmazással hadilábon álltam.
Aztán – ahogy korábban említettem – a betegségem alázatra is tanított. Arra, hogy ne csak toleráljak, hanem valóban el is fogadjak másokat, mindenféle ítélet nélkül.
Az élet legegyszerűbb igazságát a saját bőrömön tapasztalhattam meg, miszerint, úgy viselkedj másokkal, ahogy az viszont neked is jól esne. Nagy lecke volt ez a kórházban, ahol hosszú napokig magam is másoktól függtem. A nővérek mosdattak, csövek lógtak ki belőlem, az orvosok, nővérek, sőt a szobatársaim figyelmessége sokat jelentett nekem. Összehasonlításképpen, korábban, ha kórházban jártam látogatóban, vigyáztam rá, minél kevesebb tárggyal érintkezzem. És ez csak egy példa.
Az Élet vagy a Sors – nevezzük bárhogyan – a gyógyulásom alatt rákényszerített, hogy megváltoztassam a hozzáállásom, a gondolkozásom.
Mit tanultam?
Már nem ítélkezem.
Elfogadok másokat, elfogadok élethelyzeteket.
Nem beszélek ki senkit a háta mögött. Megtanultam, hogy mindenki az adott élethelyzetben akkori tudásának megfelelően a legjobb döntést hozza meg. Barátságos, és nyitott vagyok.
Már nem írok le senkit, megadom másoknak a fejlődés lehetőségét. A barátnőm mesélt egyszer egy idegesítő ismerőséről. Viccesen megkérdeztem, hogy ezek szerint nem lesztek barátnők? A válaszát sosem felejtem el: „Most nem”. Megadta a lehetőséget a saját és ismerőse fejlődésének.
Nem pletykálkodom, már nem beszélek feleslegesen.
Nem panaszkodom, tudom, hogy az életem úgy alakul, ahogy számomra az a legjobb lesz. Bízom benne, hogy a legjobb orvosokhoz, gyógyítókhoz, módszerekhez jutok el. És ez valóban így is történik.
Kevesebbet bosszankodom. Türelmesebb vagyok a hosszú sorokban, kedvesebb az emberekkel. Észrevettem, hogy az eladók sokkal barátságosabbak velem, mint korábban.
A vezetési stílusom is sokat finomodott, bár továbbra is tempósan haladok, már a közlekedésben is elfogadom a lassabb, szétszórtabb sofőröket. Nem is olyan régen ettől még megőrültem.
Lágyabb lettem, nőiesebb, befogadóbb, de határozottabb is.
Nem átkozódom, nem küldök el senkit melegebb éghajlatokra. Tudom, hogy minden átok visszaszáll a feladóra. Nem gyűjtök karmát. Viszont, ha valami nem tetszik, megmondom. Lehet, hogy még finomkodva, körülményesen, de kimondom. Ha haragszom, kimondom, már nem nyelem le, nem tartom magamban.
Úgy érzem, a helyemen vagyok, harmóniában önmagammal, magabiztosan a világban. Már megmondom a véleményem és kiállok magamért. Élvezem, hogy új dolgokat tanulok magamról, a világról. Új barátokat szerzek.
Odafigyelek, hogyan nyilatkozom magamról, a helyzetemről. Bizakodó vagyok.
Érvényesítem az érdekeimet, de közben meghagyom másoknak is a lehetőséget.
Hogyan jutottam el ide?
A családállítások alatt megéreztem a szeretet energia áramlását. Ez egy csodálatos érzés. Ott belepillanthattam mások nehéz sorsába, megismertem a Rendet, ahogyan a kapcsolatainknak működniük kellene. Megláthattam milyen elesettek tudunk lenni, gyakran kiszolgáltatva a Sorsnak.
Később elkezdtem Reikit tanulni. Mondhatom, hogy ez az energia érlelte meg bennem a legtöbb változást. A lágyságot. A magabiztosságot. Adakozóbb lettem az időmmel, energiámmal. És valahogy megtanultam, áramoltatni a szeretet energiát. Sokan keresik a nőiességet magukban. Próbálják a hastánccal, öltözködéssel megtalálni. Szerintem a nőiesség a szeretet energia áramoltatása.
A Reikivel új közösségbe kerültem, ahol jól érzem magam, otthon érzem magam. Itt is sokat tanulok magamról, helyzetekről.
Van hova fejlődni.
Nem vagyok szent. Nem vagyok álszent.
Viszont elmondhatom magamról, hogy nemcsak ismerem az utat, hanem lépkedek is rajta. Hiszen a feladat, a fejlődés, saját magunk finomítása, pallérozása.
A betegség, gyógyulás indított el az önismeret útján. Már nem mérgezem a lelkem. És ez nagyon jól esik.
Ha az elméletről szeretnél olvasni: Szepes Mária A mindennapi élet mágiája
Címkék:
családállítás,
fejlődés,
helyes hozzáállás,
reiki,
szeretet energia
MEGOSZTÁS:
2009. augusztus 31., hétfő
Mi van a szőnyeg alatt?
Miután túljutottam a „Miért ÉN?” kérdésen, feltettem magamnak egy másikat: „Miért lettem rákos?”
Így indultam el az önismeret útján, ami végül a gyógyuláshoz vezetett.
A fenti kérdés számos más, hol könnyen, hol nehezebben megválaszolható kérdések hadához vezetett.
A rák lelki eredetű betegség. Sok-sok okos ember vizsgálta az összefüggéseket a betegek életében bekövetkező traumák és a betegség kialakulása között. Rájöttek, hogy minden beteg életében bekövetkezett valamilyen válság, tragédia, amit nem tudott feldolgozni. Az onkológus doktornőm a tanult tehetetlenséget említette, ami valamilyen negatív környezethatás vagy élettapasztalat hatására kialakuló közömbös és cselekvésre képtelen állapot.
A gyógyulás során nagyon fontos megtalálni a betegséghez vezető lelki traumákat.
A természetgyógyász doktornőm szerint egy rákos beteg nem teheti meg, hogy a problémáit továbbra is a szőnyeg alá söpri. Mármint, ha élni akar.
Az a nehéz ebben a történetben, hogy saját magunk elől is takargatjuk az igazi gondokat, a fájó emlékeket, a bűntudatot. Egy évvel az utolsó infúzió után tartottam ott, hogy az igazán fájó, bántó, önmarcangoló gondolataimat elővegyem. Még jócskán volt mit kisöpörnöm a mindent eltakaró szőnyeg alól. Bármilyen őszinte voltam is magamhoz, mindig maradtak olyan kényes témák, amelyeket nem boncolgattam. Mert az őszinteség fájdalmas dolog. Ami itt előkerül, azzal kezdeni kell valamit. Elfogadni, majd fel kell dolgozni. A gyógyulás azért is hosszú folyamat, mert az önismeret során újabb és újabb problémák bukkannak fel, és ezeket mind a helyükre kell tenni. Ha valami végre, több hónapos munka során feloldódott, átadta a helyét a következőnek. Minden problémámmal akkor szembesültem, amikor készen álltam rá.
Hol van ennek a folyamatnak a vége?
Úgy érzem akkor, amikor magabiztosan, gyötrő gondolatok, önhibáztatás nélkül, könnyedén tudok mosolyogni a világra. Szerintem már közel vagyok hozzá.
Segítséget kérni, nem szégyen.
Mert a betegség mögött meghúzódó lelki problémákat egyedül, a saját kis világunkba bezárva, visszajelzés nélkül nehéz beazonosítani és feloldani.
Számomra a kineziológiai oldások, a családállítások, a természetgyógyász doktornőm, a reiki energia, a meditációk, imák segítettek a problémák feloldásában.
Tapasztalatom szerint érdemes olyan pszichológust, kineziológust, természetgyógyászt választani, akiben megbízunk, akinek már komoly tapasztalat van a rákos betegek gyógyításában. És ha már találtunk egy ilyen segítőt, vagy módszert, érdemes kitartani mellette, bizalmat szavazni neki. Nem jó sokfelé rohangálni, orvostól orvosig, természetgyógyásztól-természetgyógyászig.
De ahogy azt már leírtam, a segítők nem tudnak helyettünk meggyógyulni.
Így indultam el az önismeret útján, ami végül a gyógyuláshoz vezetett.
A fenti kérdés számos más, hol könnyen, hol nehezebben megválaszolható kérdések hadához vezetett.
A rák lelki eredetű betegség. Sok-sok okos ember vizsgálta az összefüggéseket a betegek életében bekövetkező traumák és a betegség kialakulása között. Rájöttek, hogy minden beteg életében bekövetkezett valamilyen válság, tragédia, amit nem tudott feldolgozni. Az onkológus doktornőm a tanult tehetetlenséget említette, ami valamilyen negatív környezethatás vagy élettapasztalat hatására kialakuló közömbös és cselekvésre képtelen állapot.
A gyógyulás során nagyon fontos megtalálni a betegséghez vezető lelki traumákat.
A természetgyógyász doktornőm szerint egy rákos beteg nem teheti meg, hogy a problémáit továbbra is a szőnyeg alá söpri. Mármint, ha élni akar.
Az a nehéz ebben a történetben, hogy saját magunk elől is takargatjuk az igazi gondokat, a fájó emlékeket, a bűntudatot. Egy évvel az utolsó infúzió után tartottam ott, hogy az igazán fájó, bántó, önmarcangoló gondolataimat elővegyem. Még jócskán volt mit kisöpörnöm a mindent eltakaró szőnyeg alól. Bármilyen őszinte voltam is magamhoz, mindig maradtak olyan kényes témák, amelyeket nem boncolgattam. Mert az őszinteség fájdalmas dolog. Ami itt előkerül, azzal kezdeni kell valamit. Elfogadni, majd fel kell dolgozni. A gyógyulás azért is hosszú folyamat, mert az önismeret során újabb és újabb problémák bukkannak fel, és ezeket mind a helyükre kell tenni. Ha valami végre, több hónapos munka során feloldódott, átadta a helyét a következőnek. Minden problémámmal akkor szembesültem, amikor készen álltam rá.
Hol van ennek a folyamatnak a vége?
Úgy érzem akkor, amikor magabiztosan, gyötrő gondolatok, önhibáztatás nélkül, könnyedén tudok mosolyogni a világra. Szerintem már közel vagyok hozzá.
Segítséget kérni, nem szégyen.
Mert a betegség mögött meghúzódó lelki problémákat egyedül, a saját kis világunkba bezárva, visszajelzés nélkül nehéz beazonosítani és feloldani.
Számomra a kineziológiai oldások, a családállítások, a természetgyógyász doktornőm, a reiki energia, a meditációk, imák segítettek a problémák feloldásában.
Tapasztalatom szerint érdemes olyan pszichológust, kineziológust, természetgyógyászt választani, akiben megbízunk, akinek már komoly tapasztalat van a rákos betegek gyógyításában. És ha már találtunk egy ilyen segítőt, vagy módszert, érdemes kitartani mellette, bizalmat szavazni neki. Nem jó sokfelé rohangálni, orvostól orvosig, természetgyógyásztól-természetgyógyászig.
De ahogy azt már leírtam, a segítők nem tudnak helyettünk meggyógyulni.
Címkék:
családállítás,
gyógyulás,
rák,
reiki,
természetgyógyász
MEGOSZTÁS:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)