2009. szeptember 28., hétfő

Ima a gyógyulásért

Imádkozni régimódi dolog.
Már maga a szó is sokakat elriaszt. Pedig az imának meditatív hatása is van. Megnyugtat, ellazít.

Imádkozni még a nagymamám tanított kislány koromban, abban a határ menti kis faluban, ahol a gondtalan nyarakat töltöttük. Esténként együtt mondtuk az Én Istenem, jó Istenem kezdetűt.
Aztán később, felnőtt koromban is hasznomra vált, amikor rémálmomból felriadva arra eszméltem, hogy a Miatyánkot ismételgetem.

Mégis igazán, szívből imádkozni Szőke Lajos tanított meg egy téli estén a Déli pályaudvar hideg, büdös várótermében. A kemó elején voltam. Még nem tudtam könnyek nélkül beszélni a betegségemről, az állapotomról.
Éreztem már azt a lelkiállapotot, amire ez a mondat utal: „emeljük föl szívünket az Úrhoz”. A Dohány utcai zsinagógában Varnus Xavér koncertjén. És ott, a hideg téli estén újra átéltem a Miatyánkokat mondogatva egymás után. Mert imádkozni szívből kell. Lajos azt tanította, hogy legalább olyan figyelemmel és tisztelettel megszólítva a Jóistent, mintha a főnökömmel beszélnék. Minden egyes szónak az értelmét átérezve.

Onnantól kezdve a gyógyító meditációmat is imába foglaltam.
Ma is így csinálom, minden nap.
Elmondom a Miatyánkot néhányszor, majd megköszönöm, hogy élek. Megköszönöm, hogy az agyalapi mirigyem egészséges, és leállította a rákos sejtek termelését. Megköszönöm, hogy a gerincvelőm, csecsemőmirigyem egészséges, és bőven termelik az egészséges fehérvérsejteket. Az immunrendszerem erős, megvédi a szervezetem minden betegségtől, a ráktól is. A fehérvérsejtek a véráram útján eljutnak minden sejtemhez, a rákos sejteket mindenféle mutációs formában felismerik és elpusztítják, majd kiürítik a szervezetemből. A vérem egészséges, bőven szállítja a fehérvérsejteket, tápanyagokat és az oxigént a sejtekhez. A keringésem egészséges. A nyirokrendszerem egészséges. Majd végigmegyek az egész testemen. Látom, hogy a szerveim egészségesek és a rendeltetésüknek megfelelően működnek. Mindezt egyesével megköszönöm.
Majd megköszönöm, hogy áramlik bennem az életerő, az életkedv, az öröm, és a szeretet.
Kérem, a Jóistent, hogy a többi beteget is vezesse a gyógyulás útján, és adjon erőt a segítőknek.
Ismét elmondok néhány Miatyánkot.
Ha rossz a kedvem, vagy elkeseredett, szomorú vagyok, félelmek, rossz gondolatok gyötörnek, imádkozom. Az ima hihetetlenül egyszerű, valóban kérni kell és megadatik.

Egyébként, akiért imádkoznak, gyorsabban gyógyul.

Úgy érzem, muszáj volt még egy kicsit a lélekkel foglalkoznom.

7 megjegyzés:

  1. van két betegségem: mióma a méhemben a méhemet emiatt már ki akarják venni, depresszios-pánik beteg vagyok, imátkozom a gyogyulásomért de lehet hogy valamit nem jol kérek a jo Istentöl, ha valaki tud ebben nekem segiteni kérem irjon az emailcimemre: tandrea0508@freemail.hu
    elöre is köszönöm.
    jo egészséget mindenkinek.
    Andi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Andrea!
      Bár a korom miatt tapasztalatnak tűnök (12 éves vagyok), TUDOK SEGÍTENI!
      Isten mindig vele van, és minig segít. Az imát csak egyféleképpen lehet elrontani: ha a problémát imátkozzuk. Nem szabad.
      Úgy kell imátkozni, hogy a megoldást kérjük, nem elmagyarázzuk a betegségünk/félelmünk. Mert Isten tudja, hogy mi a baj. És segíteni akar. De ha kimondod a problémát, NEM lesz jobb.
      Egyépként Isten minden imát meghallgat, és segít, néha lehet, hogy nem úgy, ahogy várjuk. Ez pl. a tapasztalat :)

      Törlés
    2. Szia! Segits nekem imatkpzni a gyogyulasert.Koszonom!
      A jobb lebenybeb egy 5mmes cysta,valamint a felso polusban egy 11mmes echoszegeny gob figyelheto meg.
      A nyaki nagyerek menten korosan megnagyobbodott nyirokcsomo,koros korulirt terime nem detectalhato.
      Velemeny: fokalis elteres a pm jobb lebenyeben,

      Törlés
  2. Kedves Andrea! Nagyon jó ez a blog, gratulálok hozzá. Ez tényleg egy segítő és sok pozitív energiát lehet belőle meríteni emellett a tartalom is kiváló. Sok sikert a továbbiakban is. Heffler László

    VálaszTörlés
  3. Szia kérlek segits nekem imátkozni a gyogyulásért áttétes rákos vagyok vastag bélből indult most a májon a petefészek és van egy daganat a hasamba köszönöm szépen

    VálaszTörlés
  4. Szia ! ÉN IS kérlek imádkozz értem mert torokgyulladásom van és és nehezen múlik és 3 tablettát kell szedjek ami már nagyon zavar .

    VálaszTörlés
  5. Szia ! ÉN IS kérlek imádkozz értem mert torokgyulladásom van és és nehezen múlik és 3 tablettát kell szedjek ami már nagyon zavar .

    VálaszTörlés