2012. március 1., csütörtök

Függés az orvosoktól és a gyógyítóktól

A hosszú évek alatt, amelyek a gyógyulásról szólnak rájöttem, vagy inkább megérettem rá, hogy őszintén higgyek magamban és a gyógyulásomban. Higgyek abban, hogy külső segítség nélkül is menni fog.

Ennek a fejlődésnek a folyamata nálam így alakult:

A diagnózist követően volt egyfajta vak hitem a gyógyulásban. Elképzelésem sem volt arról mi mindenen kell majd végigmennem, hogy milyen kétségek és fájdalmak között kell bukdácsolnom. Megnyugtatott, hogy találtunk egy jó sebészt, egy jó kórházat, és egy kiváló kezelőorvost.
Ahhoz, hogy ebben az időszakban érzelmileg és mindenhogyan túléljek a férjem bíztatása, támogatása elmondhatatlanul sokat jelentett. Mindig mellettem volt, elkísért, utána nézett, telefonált, meghallgatott, támogatott.

Sokat jelentett ugyanakkor a család és a barátok segítsége is.
Az elején nem fogtam fel, milyen kemény évek várnak rám. De visszatekintve azt mondom, jól van ez így. Ha akkor mindent tudok, nem lett volna erőm végigcsinálni. Mindig csak a soron következő lépésre koncentráltunk, nem tekintgettünk előre.

Tehát az orvosok tudásába, tapasztalatába tettem minden bizodalmam. Az elején.

A kemó alatt elindultam a saját kis utamon, mind lelkem, mind a testem tekintetében. Természetgyógyász, kineziológus, családállítások, meditációk, reiki, oldások, légzésterápia, stb… Kezdtem a saját kezembe venni a gyógyulásom, de még erősen gyógyítófüggő, kemófüggő voltam. Szükségem volt az ő megerősítésükre, mert nem bíztam a testemben. Nem bíztam benne, hogy kemó nélkül is sikerülhet. Sokfelé támaszkodtam, sokfelé szaladtam. Később úgy éreztem, hogy szétforgácsolom magam, tudtam, hogy helyettem senki sem tud meggyógyulni, de vártam, hogy valaki a kezembe adja a biztos módszert.
A lelki terápiák számát hol emeltem, hol csökkentgettem. Amikor úgy éreztem, hogy egy módszer már nem tud többet adni, tovább mentem. Viszont a folyamatos lelki munka hatására kezdtem magamra találni. Folyamatosan vizsgáltam magam, könyveket olvastam, analizáltam a problémám, figyeltem magam, változtam.
Azonosítottam a félelmeimet, kezdtem rájönni hol hazudok magamnak, kezdtem meglátni az összefüggéseket. Az igazi előre lépés persze onnantól jött, amikor nem csak a fejemben tudtam, hanem éreztem is a dolgokat.

A kemó biztos védőhálót nyújtott egy darabig, aztán eljutottam oda, hogy a saját lábamra kellett állnom, a saját testemben kellett bíznom, a saját energiáimból táplálkoznom.
A kórház az én esetemben nagyrészt elvette az önállóságot, a bátorságot, azt hogy jobban felelősséget vállaljak a saját életemért. Bízom valaki másban, pedig a saját testem én ismerem a legjobban. Persze nem azt mondom, hogy ott kellene hagyni a gyógyszeres terápiákat, csak azt, hogy bátrabban kell a megérzésekre hallgatni, és nagyobb bizalmat kell szavazni a testünknek is, mert a gyógyulás belülről jön, a belső folyamatok eredménye.

Az egyik nehézsége a természetes útnak a sok kétség. Jelentkeznek a fájdalmak, tünetek és máris elbizonytalanodom. Ezen az úton nagyon kitartónak kell lenni, itt leginkább önmagamra számíthatok.
Le kell tudni tenni a fájdalmakat és nagyon erős hittel a gyógyulásra kell koncentrálni. Nem szabad egyáltalán beengedni a mindenhonnan ömlő negatív infókat.
Számomra szükséges volt néhány módszer, amiben feltétlenül hiszek, ilyenek a rákgyógyító légzés, a meridiántorna, akupunktúra, transzlégzés, a lelki oldások, és néhány szer. Tudom, ha ezeket rendszeresen, kitartóan végzem, az eredmény nem marad el. A fájdalom és a tünetek még mindig le tudnak vinni a félelmek mélyére, de már nem rettegek.

A hosszú-hosszú út alatt most már kezdem magamon érezni, hogy sokkal jobban bízom magamban és el tudok szakadni a gyógyítóimtól. Bízom a testemben, sokkal inkább a belső hangomra hallgatok a gyógyulási folyamatomban is.

5 megjegyzés:

  1. Helló! Régebben is olvasgattalak, és most is jó látni, hogy megint írsz.
    Mit értesz azon, hogy "kemófüggő" voltál? Úgy érted, hittél abban, hogy a kemótól fogsz meggyógyulni? (Nem tudom, mennyi jogalapom van erről véleményt alkotni, de ahány esetről csak tudok, láthatóan senki sem a kemótól gyógyult meg... mi a véleményed erről?)

    Szerintem nagyon jó és okos dolog, hogy a tüneteid lelki hátterét is elkezdted felfedezni és ezen is dolgozol. Ez nagyon példaértékű!

    Most hogyan érzed magadat?

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Elnézést, hogy csak most válaszolok, de elég hektikus nálam a blog írása. :)
    Igen, hittem benne, hogy a kemó meggyógyít. A kemóhoz szerintem csak így szabad hozzáállni. Mert nekem segített, ha nem is gyógyított meg. :)
    Most már tudom, hogy a gyógyulást csakis önmagamtól várhatom. Tenni kell érte. Sokat.
    A kemót egyfajta védőhálóként is tekintettem.

    Most jól vagyok. Egyre szabadabban. Sok félelemtől és régi mintától megszabadultam már. Ezen az úton megyek tovább.

    Köszönöm, hogy olvasol, és hogy időnként hozzá is szólsz.
    Jó esik!

    VálaszTörlés
  3. Halihó, 3 év elteltével is remélem fel nézel ide.
    Szerinted kemoterápia stb orvosi kezelés nélkül is meg lehet gyógyulni? Tehát csak alternatívákkal?

    A választ előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
  4. Halihó, 3 év elteltével is remélem fel nézel ide.
    Szerinted kemoterápia stb orvosi kezelés nélkül is meg lehet gyógyulni? Tehát csak alternatívákkal?

    A választ előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
  5. Bea sajnos meghalt 2013 januárban.

    VálaszTörlés