2010. április 8., csütörtök

Valami mozgás

Nálam a rendszeres sport akkor működött, amikor szerelemből tettem. Vagyis örömet okozott, vártam az edzéseket, véletlenül sem hagytam ki egyet sem, sőt kiteljesedhettem és fejlődhettem benne. 

Régebben ezt a kick-boksz aerobik és a bikram jóga jelentette.

A boksz aerobik olyannyira tetszett, hogy még egy kigyúrt pasikkal teli pinceklubba is lemerészkedtem, csak azért, hogy megtanuljak rendesen ütni. Hiába férfias sport, engem lenyűgözött a dinamizmusával, ügyességet és erőt kíván. Nem mellesleg szálkásított, erősítette az állóképességem és önbizalmat adott.

Később szerettem volna a kötött izmaimon lazítani, kerestem azt a jógatípust, amiben szintén megtalálom az ügyességet, erőt és dinamizmust. Így kerültem a 40 fokosra felfűtött jógaterembe. Minden egyes alkalommal úgy éreztem egy kisebb szívrohamon vagyok túl, de megérte. Könnyedén engedtem bele magam a nyújtó gyakorlatokba, élvezettel próbálgattam egyensúlyozó képességem határait.

A betegség a sportban is változást hozott. A kemoterápiai kezelés befejeztével (ennek már majdnem 2 éve!) emlékszem, a fürdőkádban ázva arról ábrándoztam, hogy ismét bikram jógázni fogok. Akkortájt gyakran szembesültem azzal a ténnyel, hogy az elképzeléseim a fizikai állapotomról egyáltalán nincsenek köszönő viszonyban a valósággal.  Jó ég, milyen naiv voltam! Az élet folyamatosan bizonyította, hogy lassítanom kell, elfogadni a jelenlegi állapotom, és annak megfelelően élni. Mivel a kemó roncsolhatta a szívem, az onkológus doktornőm féltett a mozgástól, jógát, tai-csit, csikungot javasolt, a kardiológus doktornő szabadtéri mozgást vagy úszást említett, a természetgyógyász doktornő tornát. A közvélemény kutatás után tanácstalan és csalódott voltam. De mozogni akartam, így próbálgattam a különböző mozgásformákat: pilates, jóga, spinning, nia. A pilates unalmas volt, a niát imádom, de a másfél órás edzésről erőnlét híján mindig el kellett jönnöm előbb, és a spinninget sem tudtam teljes erővel és lendülettel végignyomni.

A természetgyógyász doktornőm ajánlotta végül a futást, mivel a nyirokkeringésem muszáj élénkítenem. Ezt vizualizáción kívül mozgással és légzőgyakorlatokkal tudom segíteni.Hetente háromszor igyekszem futni, egyelőre edzőteremben és szigorúan csak félórát (fokozatosan növelem az időt).  Észrevettem magamon, hogy az állóképességem folyamatosan javul. A testem emlékezik arra, hogy pár éve még 5 km-t lefutni nem jelentett gondot. Most 3 km-nél tartok. Élvezem, hogy egyre többet bírok. Persze nem minden héten sikerül háromszor eljutnom az edzőterembe. Újra és újra figyelmeztetnem kell magam arra, hogy az első még mindig én vagyok. A feladataim, teendőim sokszor elsodornak.

Párhuzamosan elkezdtem a salsát is. Igazi örömet okoz, felpezsdít és felfrissít. Nem is értem, eddig hogyan maradt ki az életemből. (Persze tudom, mindent a maga idejében.) Még csak ladies style órákra járok a barátnőimmal, jókat nevetünk az oktató humorán, és lelkesen gyakoroljuk a lépéseket. Örömtánc.

Boksz és salsa, múlt és jelen, dinamizmus és változás. Hm. Élvezetes.

3 megjegyzés:

  1. Drága Bea!Hogy vagy??Mostanában nem nagyon irsz a blogodba.Jól vagy?Gondolok rád!!!Szeretettel!ILDI

    VálaszTörlés
  2. Kedves Ildi!

    Köszönöm, egyre jobban vagyok! Egyre több a feladat, de már rendszerezek és újra írok.

    Szia,
    Bea

    VálaszTörlés