A változásról

Változtatni nehéz.
Főleg azon a területen, ahol a gyengeségeink vannak.
Nekem a rák mutatta meg, hogy muszáj változni, változtatni a gondolkozásomban, hozzáállásomban és a tetteimben.
Amikor először hallottam hogyan kellene például a táplálkozásomon módosítanom, szinte lehetetlen feladatnak tűnt. Aztán lépésről lépésre belevágtam.
De ez az egyszerűbb eset: tudom, mit ehetek, mit nem és ezt betartom. Ennyi.

Hogyan lehet változtatni a gondokozásban, hozzáállásban?
A tipikus rákos személyiség sokszor nem a saját maga éltét éli. A környezetéhez alkalmazkodik, saját vágyait annyira elnyomja, hogy lassan már nem is tudja, Ő maga igazán mit szeretne. Alárendeli magát. Sosem mond nemet.

1. Kezdj el visszaemlékezni és írni!
Milyen vágyaid voltak gyermekkorodban? Mi akartál lenni? Mivel töltötted legszívesebben az idődet?
Vonatkoztass el a hétköznapi gondjaidtól és írd le, mivel foglalkoznál szívesen, mi okozna örömet?
Milyen vagy Te igazán? Milyen jó és rossz tulajdonságaid vannak? Milyenek a kapcsolataid? Mit viselsz nehezen? Milyen szituációkban érzed rosszul magad? Hogy érezhetnéd magad jobban? Mit tudnál megtenni magadért?

2. Kérj segítséget!
Saját tapasztalatból mondhatom, hogy a változáshoz bátorság és őszinteség kell. Elengedhetetlen, hogy végre merj őszinte lenni magadhoz!
Ahogy korábban írtam, gyakran az igazi, mély sebeket, bűntudatot még magunk elől is takargatjuk. Ahhoz, hogy a hosszú évtizedek alatt berögzül viselkedésmintákon változtatni tudj, jól jön a segítség.
Nekem a kineziológiai oldások, családállítás és a Reiki segítettek.

Először kineziológiai oldásokra jártam. Az alapproblémámmal mentem, azzal a szándékkal, hogy meg akarok gyógyulni. Minden találkozó alkalmával oldást kaptam az adott problémára. Majd hazamentem és tovább dolgoztam a megoldáson, miközben újabb és újabb nehézségek bukkantak felszínre.
Könyveket olvastam, jegyzeteltem, átgondoltam a hallottakat, olvasottakat, és elemeztem magam, és próbáltam apró dolgokban máshogy viselkedni.
Olykor-olykor nemet mondani. Elkezdtem figyelni a testem jelzéseire: fáradt vagyok? Akkor most lepihenek, a mosogatnivaló, mosás, stb. megvár. Nem hajszoltam magam sem testileg, sem lelkileg. Ami gyötört, mart belül, elkezdtem kimondani. Apró dolgokat. Elkezdtem arra figyelni az adott helyzetben nekem mi lenne jó, mitől érezném jól magam. Először bátortalanul, de elkezdtem a saját érdekeimet érvényesíteni.
Úgy tapasztalom minden változás először apró lépésekkel kezdődik. Kitartás és idő kell hozzá. És tudatosság.

A családállítások mélyebb változásokhoz segítettek, ugyanis szépen lassan kezdett minden a helyére kerülni, vagyis én magam kezdtem a helyemre kerülni a világban. (Később erről a módszerről még írok bővebben.)

A Reiki hatását örömmel veszem észre magamon: magabiztosság és önbizalom. Nyitottság és kedvesség. Lágyság és nőiesség. Önelfogadás és mások elfogadása. Csak néhány példa.

3. Figyelj a jelekre, a neked szóló üzenetekre!
Lehet ez egy könyvcím, vagy segítő. Megragadhat benned mások beszélgetéséből az információ. Talán egy rádióműsorból, a barátnődtől. A neked szánt információ bárhonnan érkezhet. Akár ebből a blogból is.

A változás egy olyan embernek, aki az állandóságot szereti borzasztóan hangzik. Macerás. Félelmetes, mert ki tudja mi lesz velem, ha a jól megszokott zónámból kilépek. A változás fájdalmas, mert elengedhetetlen, hogy szembesüljek önmagammal. A változásom a környezetemet is érinti, a természetes félelem, hogyan viszonyulnak majd hozzám mások. Elfogadnak, ha nemet mondok? Elfogadnak, ha elmondom a véleményem, ha érvényesítem én is az akaratom?
Nyűgnek is tűnhet a folyamatos tudatosság.
Szőke Lajos mondta egy előadásában, hogy a változás az élet, az állandóság a halál.
Nem volt kérdés számomra, melyiket választom.

A változás lassan érik meg.
Kezdd el, és ne várj elsőre eget rengető dolgokat. A környezeted is könnyebben hozzászokik az új dolgokhoz, ha azok apránként következnek be. És persze neked is időre van szükséged a változáshoz. Legyél türelmes magadhoz, ne akard mindenáron a változást. De tegyél érte! Ne add fel!
Én már jobban át tudom adni magam a változásnak. Látom, hogyan változom, és hogyan változik a környezetem, az életem.
Annyit mondhatok: nem bántam meg.