2010. április 26., hétfő

Testi és lelki rugalmasság

Bár tudom, hogy az elmúlt majdnem két és fél évben rengeteget változtam, mégis nagyon fontos a természetgyógyász doktornőm folyamatos visszajelzése.

Zárójelben: megfigyeltem, egy időben erős volt bennem a megfelelési vágy felé, és Márti, a kineziológusom felé. Aztán rájöttem, csak akkor jutok előrébb, ha őszinte vagyok magammal és velük is.

Egyik alkalommal Marika (természetgyógyász doktornőm) megjegyezte, hogy még mindig nagyon merev vagyok. A hozzáállásomra, viselkedésemre, reakcióimra gondolt.  A változások kellős közepén jártam, így nem is értettem, mire gondol pontosan.

Aztán elkezdtem a természetgyógyászati modul tanfolyamot, ahol szóba került az alapreguláció.

A tankönyv szerint: „Az alapreguláció a szervezetben zajló mindennemű szabályozásnak az alapja, úgymint hőszabályozás, immunszabályozás, idegi szabályozás, stb… Az alapreguláció lehet normális, alulműködő, túlműködő és merev, szabályozás nélküli. Ez utóbbi, pl. a tumoros betegség esetén lehetetlenné tesz minden olyan természetes gyógymódot, mely a szervezet normális regulációját igyekszik stimulálni.”
AHA

De hogyan válhatok tudatos testi és lelki szinten merevből rugalmassá?

A test szintjén az életmódváltásom része lett a jóga, és a tánc, ami segít a hajlékonyságban. Találtam egy fantasztikus könyvet, elmélettel és gyakorlattal, heti feladatokkal, amit minden este szorgalmasan gyakorolok (egy kis légzéstechnika, néhány ászána, ellazulás, elmélyedés).

Rugalmasság az, ha a gyógyulás érdekében hajlandó vagy átalakítani az életritmusod, a táplálkozásod: lemondani bizonyos ételekről, például a bő olajban sült rántott húsról, sült krumpliról. Hajlandó vagy több zöldséget és gyümölcsöt enni. Megkóstolni olyan ételeket, amit eddig nem fogyasztottál.

Rugalmasság, ha megnézed, mit tehetsz magadért, átalakítod a napi rutinod, és pl reggelente 10 percet légzőgyakorlatokra, meditációra szánsz. Vagy délután 30 percet sétálsz a jó levegőn. 

A lélek szintjén nekem újabb önismereti feladatot jelentett: megvizsgáltam néhány kapcsolatom és élethelyzetem, azokat, ahol merev és görcsös voltam. Túlzottan ragaszkodtam a véleményemhez, meglátásaimhoz. Nem mondom, hogy könnyen ment, de ismét átléptem bizonyos korlátaimon.
Az eredmény, hogy könnyedebb lettem, és azokon az életterületeken, ahol korábban a saját merevségem akadályozott elindultak a változások. 

Az elmúlt években meglehetősen visszahúzódó voltam. Az egyik kolléganőm úgy jellemzett: „visszafogott”.
A betegségből való felépülés tanítgat arra, mit jelent az önérvényesítés és önmegvalósítás a hétköznapokban. A kineziológia tanít meg arra, hogy meglássam, rá tudjak nézni a félelmeim, gyengeségeim mögött milyen érzések húzódnak meg, párhuzamokat keresek és oldást kérek. Tudatosabb lettem. Ezáltal magabiztosabb és egységben lévőbb.

Lelki rugalmasság, ha elszakadsz azoktól az elképzelésektől, viselkedési mintáktól, amelyek merevvé tesznek. Meg kell vizsgálni az élethelyzeteket (gyógyulás, munkahely, kollégák, család, egyéb társas kapcsolatok) hol és miben vagyok merev. Hol ragaszkodom az elképzeléseimhez, hol vagyok képtelen nyitni az újra. Megkönnyebbülést hoz ezeknek a terheknek a lepakolása. Új lehetőségek nyílnak azáltal, hogy nem állok saját magam útjában. 

Tudom, hogy erről már sok szó esett itt korábban, de amint jobban mennek a dolgaim, távolodom a betegségtől, hajlamos vagyok megfeledkezni néhány dologról. Aztán vagy észbe kapok, vagy az élet figyelmeztet így vagy úgy. Ezért ismétlem ennyiszer.

A hétvégén - kineziológia képzésen - ismét sokat tanultam magamról, a korlátaimat döntögettem. Azt hiszem, végre kiléptem a visszafogottságból, bátrabban tudom vállalni magam. Jó érzés volt: felemelő, könnyed, önbizalmat adó.

Érdemes tanulni, lehet az bármi, mert lehetőséget ad az önismeretre, új kapcsolatok épülnek, és jó érzés egy közösséghez tartozni.

Nagyon érdekelne, hogy Ti akik olvastok hogyan vagytok ezzel:
Mi az, az 5 legfontosabb dolog, amit megteszel magadért?

Szép napot, hetet!

B

3 megjegyzés:

  1. Jól leírtad a lényeget, azt hiszem, egyetértek, bár nem nagyon szoktam az ilyesmit ennyire részletesen megfogalmazni.
    Hadd válaszoljak elsőként a közvéleménykutatásra :} Az 5 legfontosabb dolog:
    1.) "Rendesen viselkedni", nem süllyedni vissza a rossz szokásokba - úgymint rendszertelen életmód, pótcselekvések pl. neten, össze-vissza evés, túl gyakori sörözgetés -, rendszerességet csempészni a mindennapjaimba. És megmozgatni a fenekemet akkor is, ha éppen nincs kedvem hozzá! :}
    2.) Minden nap csinálok valami konstruktívat, valami produktívat, ami miatt érezhetem, hogy "na, ma is érdemes volt felkelni."
    3.) Minden nap tanulok valami újat, akár néhány új szó, vagy valami új ötlet... bármi, aminek haszna és értelme van.
    4.) Intraspekció. Szorgalmasan szokok lefelé az önámításról.
    5.) Normális viszonyt igyekszek kialakítani azokkal, akiket szeretek, meg azokkal is, akiket nem annyira szeretek.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, hogy elsőként megosztottad az 5 legfontosabb dolgot, amit magadért teszel!

    Néhány éve felfedeztem magamnak egy amerikai szerzőt, Robert Fulghum-ot. Nem ezoterikus irodalom :)

    Érdekességképpen nála ezt olvastam "Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes" c. könyvében:

    "Ossz meg mindent másokkal!
    Ne csalj a játékban!
    Ne bántsd a másikat!
    Mindent oda tegyél vissza, ahonnét elvetted!
    Rakj rendet magad után!
    Ne vedd el a másét!
    Kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál!
    Evés előtt moss kezet!
    Húzd le a vécét!
    A frissen sült sütemény és a hideg tej tápláló.
    Élj mértékkel!
    Mindennap tanulj, gondolkodj, rajzolj, fess, énekelj, táncolj, játssz és dolgozz egy keveset!
    Délutánonként szundíts egyet!"
    És a kedvenceim: "A nagyvilágban óvatosan közlekedj, fogd meg a társad kezét és ne szakadjatok el egymástól! Ismerd fel a csodát!"

    Érdemes Őt olvasni. Az élet szeretete és tisztelete sugárzik az írásaiból. Megnevettet és elgondolkoztat.

    Néhány könyve pl:
    Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes
    O-Ó! megfigyelések a hűtőszekrény mindkét oldaláról
    Már lángolt, amikor ráfeküdtem
    Mi a csuda?

    Ezek novellák. van regénye is.
    Írok majd róla bejegyzést.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Bea :-) Én eredetileg a google-ba irtam be, hogy hidegen sajtolt lenolaj.
    Igy jutottam az oldalra.
    Hál Istennek nem fenyegetett, nem fenyeget, és remélem soha nem is fog fenyegetni e betegség réme,az általad leirtak nem csak egy "beteg" embernek hasznosak, hanem bárkinek.
    Köszönet, hogy megosztottad életed e nehéz korszakát másokkal. üdv.edit.sok-sok szeretettel kivánok Neked és családodnak jó egészséget.

    VálaszTörlés