2011. szeptember 29., csütörtök

Zöld turmix


Rövid makrobiotikus létemnek (erről később) a zöld turmix vetett véget.

A sors úgy hozta, hogy megismertem egy házaspárt, ahol a hölgy súlyos betegségből gyógyult ki a turmix és a nyerskoszt révén. Náluk kóstoltam a zöld levet és az aszalt finomságokat.

Elhatároztam, hogy én is belevágok. Kezdetben az „alapreceptem” a náluk látott, ízlelt módszerből állt, vagyis maréknyi sóskát vagy spenótot turmixoltam össze vízzel és 2 banánnal. De a gyomrom ezt a variációt nagyon nem szerette. Mivel nem adtam fel, így kb. egy hónapig sűrűn rohangáltam a mosdóba, és gyakran felfújódtam. Nehezen esett le a tantusz, hogy a banánt teljesen ki kell iktatnom, mert alig tudom megemészteni. Pedig ez a fajta turmixolt ital nagyon finom.

Csalódottságom miatt egy időre a zöldekről áttértem a sárgarépa, cékla, alma centrifugálásra. Pár hónappal később újra próbálkoztam a zöldekkel, de már nem turmixoltam, hanem azokat is a centrifugába tettem. Eleinte csak kisebb mennyiséget, inkább a répa, cékla, alma dominált. Majd bátrabb lettem és centrifugáltam uborkát, cukkinit, zellerszárat, össze-vissza sok mindent. De ettől nagyon megundorodtam, és az epémet is megviselte. Rájöttem, hogy túl sokféle zöldséget mixeltem össze, innentől kezdve az egyszerűségre törekedtem. Végül az egyféle zöld és alma keveréke mellett kötöttem ki, szigorúan csak centrifugálva. Most már a céklát, répát is hasonlóan almával iszom, vagyis cékla-alma vagy répa-alma kombinációban. A többi, mint uborka és társai egyenlőre a salátában landolnak.

Reggel búzafűvel indítok, illetve előtt kevés langyos vízzel, hogy a gyomromat ne sokkoljam rögtön a fél deci tömény búzafűvel. Ideális esetben várok egy órát, utána iszom a levemet. Délelőtt igyekszem csak leveket inni, de sajnos ez sok esetben vagy a napirendem, vagy a gyomrom miatt nem megvalósítható. Időnként rágható ételre vágyom. Ilyenkor délig gyümölcsöt eszem.

Zárójelben jegyzem meg, hogy a sokféle táplálkozási irányzat közül számomra nehézséget jelentett melyik mellett tegyem le a voksomat. Kipróbáltam ezt-azt. Kerestem táplálkozási szakértőket, de végül a saját testemre hallgattam, így azt eszem, iszom, ami számomra a legmegfelelőbb. Biorezonanciás géppel végignéztük a különböző ételeket, köztük a fűszerek, gyümölcs, zöldség, gabona, stb.. Ennek eredménye túl nagy meglepetést nem okozott, hiszen nagyjából tisztában voltam vele, milyen ételek hogyan hatnak rám. Most ezeket variálom a nyers koszt keretein belül. Pontosabban törekszem arra, hogy minél több nyers étel kerüljön a tányéromra. Érdekes, de észreveszem, hogy javul az emésztésem, mert a korábban nehezen emészthető ételek közül sok már nem okoz nehézséget számomra. Hurrá!

Visszatérve a zöldekre. A levelek közül többnyire a római salátát, mángoldot, sóskát, céklalevelet, napraforgócsírát választom. Nálam ezek a slágerek. De lehet az almához csalánt, spenótot, káposztát, petrezselymet, zellert, sárgarépalevelet, gyermekláncfüvet, bok choyt, porcsint, brokkolit, rebarbarát, stb tenni. Amikor először kimentem a biopiacra leveleket vételezni tanácstalanul álldogáltam a portéka előtt, hiszen nagy részüket nem is ismertem. A gyomok meg ezt a reakciót váltották ki: csalánt és gyermekláncfüvet venni? Hát megőrültem én?
Szép lassan kipróbáltam őket, és ma már tudom, melyik esik jól, mit szeretek, mit nem. De van, hogy ezektől is megundorodom, ilyenkor szünetelek, vagy a legújabb, hozzácentrifugálok fűszernövényt, most pl. kevés bazsalikomot.
Fontos, hogy a zöldeket variálni kell. Legalábbis törekszem rá, hogy változatosan igyam őket.

Sok receptben olvastam, hogy a zöldekhez többféle gyümölcsöt kevernek, barackot, sárgadinnyét, szőlőt, szilvát. Tény, hogy így változatosabb, ízletesebb, de nekem jobban esik az egyszerűség, szigorúan egyféle zöld almával, de abból kettőt, hármat is hozzáadok. Délután, ha minden jól megy, iszom almát céklával vagy répával, vagy, ami mennyei finom, sütőtökkel. De nem szabad túlzásba esni, szépen, fokozatosan kell kezdeni. Ha változatosságra vágyom, előfordul, hogy almát szederrel, szőlővel vagy áfonyával centrifugálom össze, az is finom. 

Szőlő centrifugálásánál figyelni kell, mert az újratöltésnél a szőlőmagok kirepülnek. Ilyenkor leállítom a gépet, teletöltöm, centrifugálom.
A napraforgócsírát becsomagolom a római salátába, így tudom kinyerni belőle az értékes levet.
Az almát, gyümölcsöt, sütőtököt alaposan megmosva, hámozás nélkül centrifugálom.

Alapmű a nyers kosztról és a zöldekről Victoria Boutenko A nyers étel csodája című könyve. Receptek Lénárt Gitta Élő ételek című könyvében, vagy a blogjában

2 megjegyzés:

  1. A banant csak ugy lehet megemeszteni ha eretten eszed meg! A banan sargan eretlen. Meg kell varni,hogy fekete pottyok legyenek rajta. Igy semmi problemad nem lesz vele,probald ki! Ha nyers koszton vagy a banant oriasi hiba kihagyni. Nagyon buszke lehetsz magadra, gratulalok a gyogyulasodhoz!!:)

    VálaszTörlés
  2. A TOKOT NYERSEN TURMIXOLJUK?

    VálaszTörlés