2011. június 20., hétfő

Hogy látom most

Elkezdtem visszaolvasni a bejegyzéseimet. Mert sok idő telt el az első bejegyzésem óta, sok minden történt velem, nagy döntések arra vonatkozóan merre menjek tovább, nagy mélységeket éltem meg, sokat, nagyon sokat változtam. 

Próbálom nagyon őszintén és egyszerűen leírni, remélem, nem rébuszokban beszélek majd. Bár lelki folyamatokról, érzésekről nagyon nehéz írni, lehet, hogy mások nem is értik. De remélem a legjobbakat. 

Példa erre: egy nagyon kedves barátnőm, aki már ezen az úton járt (értsd nagyon komoly lelki fejlődés), amikor én már azt hittem magamról, sok minden mögöttem van, értem, ami velem történik, folyamatosan az érzéseiről mesélt. Nem értettem, hogy lehet ennyit beszélni az érzésekről. Ma már én is megélem, ami velem történik, ahelyett, hogy csak a megértésre törekednék. Ez a különbség. De akkor fel sem fogtam miről beszél, a jelenig sok mindent máshogy kellett megélnem, fel kellett adnom bizonyos téves elképzeléseimet, rossz hitrendszeremet, és jobban meg kellett ismernem önmagam. 

Tehát:
Az utóbbi egy évben nehezen, küzdelmek árán, de megtört az AKARATOM.
Mit jelent ez? Mi az akarat? Egy kép, ami az agyamban született, ragaszkodásból és félelemből. Elképzelem mi, hogy legyen, és nem engedek belőle. Lehet, hogy csupán illúziót látok, nem a valóságot. Csupán a félelmeim mozgatnak. 

Amikor az első bejegyzéseimben azt írtam tudom kezelni őket, milyen naiv voltam! Azóta hányszor, de hányszor merültem el a félelem bugyraiban. Sokszor hallottam, hogy a félelemmel szembe kell nézni, mert addig csak életet adok neki, viszont, ha szembenézek, eltűnik. Azt sem tudtam mit jelent szembenézni. Jön a testi fájdalom és rögtön bekapcsol a félelem. Majd rettegéssé és pánikká növesztem. Mivel nézzek szembe tulajdonképpen?

Szép lassan tanultam meg, hogy a félelem mögött mindig fájdalom van, ami rossz tapasztalatból ered. Vagyis megnézem, mitől félek igazából, és azt az érzést megengedem magamnak. Engedem a meditációban, hadd jöjjön, és mutassa meg, mi van mögötte. Utána lehet vele valamilyen terápiában dolgozni. Mert nevet tudok adni neki, és az oldások segítenek kezelni. Így lehet szépen haladni a gyógyulásban, és felszámolni a legmélyebb félelmeket. 

Talán fellengzősen hangzik az akarat megtörése. Nem lettem guru vagy ilyesmi. Nem a magam önszántából tört meg az akartamon. Nem úgy történt, mint Buddha, hogy a meditációban egyszer csak megvilágosodtam. Inkább úgy, hogy jártam az oldásokra, szép illúziót építettem fel, hogy minden rendeződik körülöttem, elégedett voltam, milyen sokat változom, és a terapeutám elkezdett emelt hangom beszélni velem, hogy nem változtam csak a felszínen és szedjem magam össze, induljak el az úton, különben nem lesz gyógyulás. És az élet, a tapasztalásom mindig úgy hozta, hogy egyre alázatosabbá kellett válnom. Rájöttem dolgokra magammal kapcsolatban, miben hazudok önmagamnak, mit vetítek, és mit vetítenek mások, néha kezdtem meglátni mi a valóság, egy pofon itt, egy másik ott. Hát így. Sokkal tudatosabbá váltam. Már nem a nagy egóm és az akaratom irányít, inkább figyelek a belső hangra, a megérzésekre, hagyom magam, hogy vigyen a sors, én csak figyelek.

Amit a blog írása előtt, alatt átéltem valós. Akkor ezeket gondoltam és éltem meg, ezek segítettem. Akkor ott tartottam. Ma egy kicsit mélyebben látom a dolgokat, és rájöttem, milyen sok tanulás van még előttem.

Továbbra is azt mondom, meggyógyulni mindenki önmaga tud, és ehhez jön a segítség. Kell hozzá hit, bátorság, kitartás és alázat. Aztán hozza az élet a mélyebb megértést és megélést. Ha máshogy nem megy, hát rákényszerít.

3 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Bea!
    Örülök, hogy ismét írsz magadról, és minden rendben nálad!

    VálaszTörlés