2009. október 12., hétfő

Gyógyító mondatok – önszuggesztió

"Minden nappal, minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok."

Először egy női lapban találkoztam ezzel az öngyógyító mondattal. Éreztem, hogy jót tesz nekem, ha sokszor elismételem. Aztán kezembe akadt Coué Elméd gyógyító hatalma című könyve, és arra is megtaláltam a választ, hogy miért.

Először is a hitről.
Sokszor említtetem már milyen fontos a hit a gyógyulásban. A gondolatainkkal, szavainkkal teremtünk. Ezért sem mindegy panaszkodunk, lemondóan nyilatkozunk önmagunkról, az egészségünkről, vagy bizakodunk a gyógyulásban, abban, hogy a dolgok ismét jóra fordulnak.

"Ha egy súlyos beteget megszáll, azaz betölt az a gondolat, mely szerint nem lehet segíteni állapotán, akkor elveszett. De újból és újból megtapasztaltam, hogy olyan emberek, akikről lemondtak, ismét meggyógyultak, mert hitték, hogy egészségesek lehetnek." Coué Elméd gyógyító hatalma

A félelemmel is teremtünk.
A félelem a rosszban való hit. A gyógyulásom során a legnagyobb harcot magammal vívtam meg, hiszen le kellett számolnom az újra és újra felbukkanó félelemmel.
Halálfélelem. Félelem a ráktól. A kiújulástól. A vizsgálatoktól. A változásoktól. A jövőtől…

Feldmár Andrásnál olvastam először, hogy mindenki fél valamitől. Ez a tény nagyon megnyugtató.

Aztán a blogom alján található idézet sokat segített a félelemmel való küzdelmemben:
"Micsoda képtelenség olyan dolgok miatt aggódni, amelyek egyáltalán nem is léteznek. Jövő? Tudod, mi a jövő? Olyan események összessége, amelyek még nem következtek be. Miért veszed el a saját életkedved nem létező dolgok miatt? A jelenlegi helyzeted egyáltalán nem rossz. Örülj az életednek, akkor arra is több kilátásod lesz, hogy meggyógyulj." Elizabeth Haich Beavatás

Nagy hatással volt rám Deepak Chopra Buddha című könyvéből a következő mondat: "A félelem nem mond igazat."

Ha jött a félelem imádkoztam, vagy beszélgettem róla a férjemmel. Lassan, lassan, ahogy jobban megismertem magam kevesebbet kopogtatott az ajtómon, és megtanultam, jobban kezelni. Például számomra megnyugtató, pozitív dolgokra gondolni, a negatív gondolatot így átfordítani.

Miért fontosak a gyógyító mondatok?
"Minden, ami lelkileg befolyásol minket, az szuggesztió, mert abban a pillanatban, amelyikben lelki befolyásolás alatt állunk, egy annak megfelelő hit is létrejön bennünk." Coué Elméd gyógyító hatalma


Ezt pedig használjuk ki a számunkra legkedvezőbb módon.:)

A gyógyító mondatokat reggel, ébredés után és este lefekvés előtt a legjobb ismételgetni, ezek az időpontok a leghasznosabbak az önbefolyásolás számára. Hússzor egymás után kell ismételni egy-egy mondatot. Hogy ne kavarodjak bele a számolásba, és ne is koncentráljak rá, a kezeimet a combomra teszem, és automatikusan az ujjaimmal követem hol tartok. A mondatokat fennhangon kell ismételgetni, monotonon, mint a litániát, inkább énekelve.

Alapmondat:
"Minden nappal, minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok."
A minden szempontból segít, hogy az élet minden területén pozitív változás következhessen be.

Léteznek szervgyógyító mondatok és a különböző daganatfajtákra is más és más gyógyító mondatok alkalmazhatóak.

Pl:
Bélrák: "Életemben a problémák feladatokká alakulnak, amelyeket nagy-nagy örömmel végzek."

Leukémia: "Szeretettel engedem, hogy új gondolataim úgy áramoljanak bennem, mint az egészséges vér."

Mellrák: "Gondolataimmal, ötleteimmel testem melegével szeretettel táplálom partneremet."

Általános mondat rákbetegeknek:
"Érzéseim, gondolataim és testem minden folyamata tökéletessé érik bennem, hatalmas életerő tombol bennem, ezért testemben és lelkemben az élet diadalmaskodik, az én jövőm a harmonikus, teljes élet, az én jelenem a csodálatos gyógyulás."

Már két éve ezekkel a mondatokkal fekszem és kelek. Egyetlen napot sem hagyok ki, sőt, ha úgy érzem, egy napon belül többször is ismételgetem.
Kitartás. Az eredmény nem marad el!

Bővebben: Coué – Elméd gyógyító hatalma vagy Coué A gyógyító erő című könyvekben

8 megjegyzés:

  1. Véletlenül akadtam rá a blogodra. Nagyon tetszik a lap alján található idézeted. És egyáltalána a gondolkodásod.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Bibe!

    Köszönöm! :)

    A Beavatás című könyvből való az idézet. Nekem sokat adott a könyv, segített megérteni jó néhány dolgot.

    Ha van kedved, időd, olvasd el!

    VálaszTörlés
  3. Kedvem van. Időm... hát? hmmm... majd szorítok.

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Én éppen leukémiával küzdök. Nagyon hasznos az oldal, a könyveket amiket említesz mindenképpen el fogom olvasni.

    VálaszTörlés
  5. Kedves Bea! Nagyon örülök a blogodnak, nekem is volt egy majdnem teljesen hasonló, amely a Coué módszerrel foglalkozott. A helyzetem hasonló és különböző, én nem vagyok beteg, csak számtalan problémám volt. Hozzád hasonlóan én is elkezdtem mondani,jól esett,folytattam.Ennek az előzménye, hogy 20 évesen már kitéptem egy cikket a az egyik könyvből, ami egy klasszikus Emil Coé könyv részlete volt. Később az egyik könyvesboltban ráakadtam aZ egyik tudatalattival foglalkozó könyvre, ami hosszú évekig nem ment ki a fejemből,és egyszer csak kimondtam: Minden nap minden tekkintetben jobban és jobban érzem magam. Azóta éltelt 3 év, nem mondom,hogy nincs problémám, mert az élet fog hozni. Aki él annak lesz problémája,csak nem mindegy hogy milyen. Az életem kissé más lett. Jóval többet keresek, szép lakásom van, ezernyi tervem, tudom mi a probléma és hogyan kellene megoldani. Kapcsolataim rendeződnek,az életem teljesen más irányt vett, bár még nagyon az út elején járok
    Kivánok neked erőt egészséget, és jó kedvet az úthoz! Rica La Paz

    VálaszTörlés
  6. 11 éve annak,hogy kezembe adták e konyvet.Leukémiával kuszkodve fekudtem a korházba.Elolvasva megfogadtam a benne írottakat,a transzplantácio alatt csak ez a konyv
    volt velem ,számlálgattam a csoda mondatot és tényleg naprol napra egyre jobban lettem ,betegtársaimhoz képest
    sokkal jobba viseltem el minden megprobáltatást és azota se volt semmi gondom,gyogyszert sem kell szedni.
    A kontrol ellenorzésekre járok 2x évente és korulottem minden rendben van. 1évig volta otthon
    azután kértem magam ,hogy dolgozhassak,mindenkinek csak ajánlani tudom ezt az írást mert tényleg mukodik
    Sok szeretettel Eszti Szlovákiábol

    VálaszTörlés
  7. A természet gyógyászatnak több praktikája már korábban sem volt ismeretlen előttem.
    Egy hónapja talán, hogy rátaláltam erre a könyvre, illetve módszerre.
    Azóta gyakorolom és tapasztalok jó irányú változásokat. Egyébként pedig vastagbél rákra műtöttek, jó két hónapja. A 16 vett nyirokmintából, egy nem lett jó.
    Megpóbálásnak, tanulási lehetőségnek fogom- és fogtam fel a rákos daganatot. Valóban azóta máris sokat tanultam belőle és tudom, hogy megerősödve jövök ki belőle. Mellesleg hála Istennek, halálfélelmem még eddig nem volt, hiszen hitem szerint Jézusban, az örök élet üdvösségének részese vagyok.
    Mindenkinek egészségben-, örömökben-, áldásokban gazdag 2013-as évet kívánok, sok szeretettel: m100bk

    VálaszTörlés
  8. Nagyon tetszett az írásod. Tegnap találkoztam először a módszerrel, és elkezdem használni, minden reggel és este. Viszont vannak a szervgyógyító mondatok is és arra még nem találtam választ, hogy azokat mikor kell mondani és hogyan? Mert a "minden nappal, minden szempontból" egyre jobban és jobban vagyok mondatot reggel és este, az "elmúlik" mondatot akkor, ha fáj, de mi a helyzet a szervgyógyító mondatokkal?

    VálaszTörlés