A lélek méregtelenítése

A téma, amiről most írni szeretnék nehéz ügy.
Sokan sokféleképpen állunk hozzá. Vannak olyanok, akik ösztönösen tudják, hogyan kell jól csinálni. Mások ismerik az elméletet, elindultak már az úton, de az élet még próbára teszi őket. Aztán azok, akik álszentségnek tartják ezt a viselkedésformát.

De nem kerülgetem tovább a forró kását, rébuszok helyett inkább belevágok.

Szepes Máriánál olvastam először a „helyes viselkedésről”, vagy inkább helyes hozzáállásról.
Az elméleti tudást korán megszereztem. Az alkalmazással hadilábon álltam.
Aztán – ahogy korábban említettem – a betegségem alázatra is tanított. Arra, hogy ne csak toleráljak, hanem valóban el is fogadjak másokat, mindenféle ítélet nélkül.

Az élet legegyszerűbb igazságát a saját bőrömön tapasztalhattam meg, miszerint, úgy viselkedj másokkal, ahogy az viszont neked is jól esne. Nagy lecke volt ez a kórházban, ahol hosszú napokig magam is másoktól függtem. A nővérek mosdattak, csövek lógtak ki belőlem, az orvosok, nővérek, sőt a szobatársaim figyelmessége sokat jelentett nekem. Összehasonlításképpen, korábban, ha kórházban jártam látogatóban, vigyáztam rá, minél kevesebb tárggyal érintkezzem. És ez csak egy példa.
Az Élet vagy a Sors – nevezzük bárhogyan – a gyógyulásom alatt rákényszerített, hogy megváltoztassam a hozzáállásom, a gondolkozásom.

Mit tanultam?
Már nem ítélkezem.
Elfogadok másokat, elfogadok élethelyzeteket.
Nem beszélek ki senkit a háta mögött. Megtanultam, hogy mindenki az adott élethelyzetben akkori tudásának megfelelően a legjobb döntést hozza meg. Barátságos, és nyitott vagyok.
Már nem írok le senkit, megadom másoknak a fejlődés lehetőségét. A barátnőm mesélt egyszer egy idegesítő ismerőséről. Viccesen megkérdeztem, hogy ezek szerint nem lesztek barátnők? A válaszát sosem felejtem el: „Most nem”. Megadta a lehetőséget a saját és ismerőse fejlődésének.
Nem pletykálkodom, már nem beszélek feleslegesen.
Nem panaszkodom, tudom, hogy az életem úgy alakul, ahogy számomra az a legjobb lesz. Bízom benne, hogy a legjobb orvosokhoz, gyógyítókhoz, módszerekhez jutok el. És ez valóban így is történik.
Kevesebbet bosszankodom. Türelmesebb vagyok a hosszú sorokban, kedvesebb az emberekkel. Észrevettem, hogy az eladók sokkal barátságosabbak velem, mint korábban.
A vezetési stílusom is sokat finomodott, bár továbbra is tempósan haladok, már a közlekedésben is elfogadom a lassabb, szétszórtabb sofőröket. Nem is olyan régen ettől még megőrültem.
Lágyabb lettem, nőiesebb, befogadóbb, de határozottabb is.
Nem átkozódom, nem küldök el senkit melegebb éghajlatokra. Tudom, hogy minden átok visszaszáll a feladóra. Nem gyűjtök karmát. Viszont, ha valami nem tetszik, megmondom. Lehet, hogy még finomkodva, körülményesen, de kimondom. Ha haragszom, kimondom, már nem nyelem le, nem tartom magamban.
Úgy érzem, a helyemen vagyok, harmóniában önmagammal, magabiztosan a világban. Már megmondom a véleményem és kiállok magamért. Élvezem, hogy új dolgokat tanulok magamról, a világról. Új barátokat szerzek.
Odafigyelek, hogyan nyilatkozom magamról, a helyzetemről. Bizakodó vagyok.
Érvényesítem az érdekeimet, de közben meghagyom másoknak is a lehetőséget.

Hogyan jutottam el ide?
A családállítások alatt megéreztem a szeretet energia áramlását. Ez egy csodálatos érzés. Ott belepillanthattam mások nehéz sorsába, megismertem a Rendet, ahogyan a kapcsolatainknak működniük kellene. Megláthattam milyen elesettek tudunk lenni, gyakran kiszolgáltatva a Sorsnak.
Később elkezdtem Reikit tanulni. Mondhatom, hogy ez az energia érlelte meg bennem a legtöbb változást. A lágyságot. A magabiztosságot. Adakozóbb lettem az időmmel, energiámmal. És valahogy megtanultam, áramoltatni a szeretet energiát. Sokan keresik a nőiességet magukban. Próbálják a hastánccal, öltözködéssel megtalálni. Szerintem a nőiesség a szeretet energia áramoltatása.
A Reikivel új közösségbe kerültem, ahol jól érzem magam, otthon érzem magam. Itt is sokat tanulok magamról, helyzetekről.
Van hova fejlődni.

Nem vagyok szent. Nem vagyok álszent.
Viszont elmondhatom magamról, hogy nemcsak ismerem az utat, hanem lépkedek is rajta. Hiszen a feladat, a fejlődés, saját magunk finomítása, pallérozása.
A betegség, gyógyulás indított el az önismeret útján. Már nem mérgezem a lelkem. És ez nagyon jól esik.

Ha az elméletről szeretnél olvasni: Szepes Mária A mindennapi élet mágiája