A következő címkéjű bejegyzések mutatása: félelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: félelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. február 27., hétfő

Hogyan szerethetem önmagam?

Tanuld meg szeretni önmagad! Milyen sokszor hallottam már ezt a frázist. Jó esetben még gyakorlatokat is kaptam hozzá, de mégis úgy éreztem „nesze semmi, fogd meg jól”.

Mégis igaz, hogy akkor nyilvánulhatok meg igazán olyannak, amilyen vagyok a világban, ha először is elfogadom, és megszeretem önmagam.

Elfogadom, hogy hoztam rossz döntéseket az életemben, viselkedtem hülyén helyzetekben, bántam rosszul másokkal, és nem utolsó sorban, bántam rosszul saját magammal. Mert egy-egy rossz megnyilvánulásom abból fakadt, hogy nem voltam tisztában magammal, az értékeimmel, gyengének éreztem magam, féltem legbelül. Utána persze jött az önbüntetés, bénának, butának, hülyének bélyegeztem magam.

Nálam hogyan alakult ez az önelfogadós, önmegszeretős történet? Őszintén szólva, még mindig tanulom, de hogy a mostani állapotomba hogyan jutottam el, folyamatában nem emlékszem rá.

Az biztos, hogy már kevesebbet hibáztatom magam. Ha valami nem jól sikerül, túllendülök rajta, legközelebb jobb lesz. De már nem hordom el magam mindennek. Észreveszem, amikor belekerülök ebbe az érzelmi körbe, és az önostorozás helyett inkább bíztatom magam, jól van, ez most így sikerült.
Elfogadom, hogy a múltban az akkori legjobb tudásom szerint cselekedtem.

Most már időt szánok rá, hogy szeretettel gondoljak magamra, a sejtjeimre, a szerveimre. Megköszönöm nekik, hogy jól dolgoznak, és szeretetet küldök feléjük.
Nagyon nem mindegy hogyan gondolkozom magamról, a gyógyulási lehetőségekről. Hiszen a gondolat, a szó, a tett mind energia. Vajon milyen üzenetet küldök a szerveimnek, amikor butának, rossznak, szánalmasnak vagy betegnek látom önmagam?
Ahhoz kell az igazi szeretet, amikor ezek az érzések elfognak, és mégis felül tudok emelkedni rajtuk, jobban szeretem magam annál, mintsem hogy letaszítanám magam az érzelmi gödör mélyre. Ezt bőven lehet gyakorolni, hiszen az élet mindig megteremti a helyzeteket.
  
Elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok. Elfogadom az érzéseimet, igényeimet. Kimondom, amit gondolok, még akkor is, ha az ismerőseim meghökkennek, vagy esetleg nézeteltérésbe keveredek.
Igyekszem kilépni a régi rutinból azáltal, hogy folyamatosan fejlesztem önmagam. Könnyebb az élet, ha a többieket is elfogadom úgy, ahogy vannak. Megértést és elfogadást gyakorlok. Az irányítás az Égiek kezében van, én igyekszem haladni az áramlattal.

Nem olyan régen egy szent helyre látogattam, ott felerősödött a hála érzésem azért, amiért itt lehetek, amiért mindezt a sok mindent, jót és rosszat megtapasztalhatom.  Még azokat a helyzeteket is, amikor vertem a fejem a falba. Ez az érzés segít abban, hogy a jelenlegi nehéz helyzeteket máshogy lássam, lehet, hogy csak villanásokra, de mégis egy kapaszkodó ahhoz, hogy kihúzzam magam a negatív hullámokból. Ebben is kitartónak kell lenni, és biztos eredményt hoz. Jobban tudok bízni magamban és a jó dolgokban, abban, hogy minden nehéz helyzetnek van egy jó megoldása, amit most megtalálhatok. 

2012. február 22., szerda

A félelmek feloldása

Sokat foglalkozom a félelmekkel, mert egy időben teljes uralmuk volt felettem, aztán a terápiák és a személyes munka hatására megtanultam bánni velük. Itt most évekről beszélek. Természetesen még mindig dolgom van velük, de már jóval kisebb a hatásuk rám, és rövidebb ideig ücsörgök a feneketlen kút mélyén.

Fájdalmak és tünetek. Ezek mindig vannak bőven. Amikor felfedezni véltem magamon egy-egy újabb tünetet szabályos pánikroham fogott el. Aztán a tényleges testi elváltozások, amelyekre igyekeztem hatással lenni az agykontroll és számos más technika segítségével. Ezek a módszerek hasznosak és működnek, de a pánik, amiben voltam meggátolt a pozitív képek előhívásában. Hiába igyekeztem egészségesnek látni önmagam, a kisördög a fejemben folyamatosan magyarázott. Gúnyos kacajjal küldte messzire a pozitív megerősítéseimet.

Persze, hiszen „agyból” próbáltam leküzdeni önmagam, az igazi érzéseimet, de a félelem uralkodott rajtam.
Ebben az időszakban jutottam el egy doktornőhöz, aki hipnózissal foglalkozik. Először úgy gondoltam, hogy a terápia alatt ingával hipnotizál, ahogy ezt néhány filmben láttam, belém táplálja a gyógyító mondatokat, én pedig semmire sem emlékszem majd. De szerencsére nem így történt. Nála tanultam meg, hogy a terápiákban mindig meg kell határozni pontos célokat és időtartamot. Ezzel ne csak a gyógyító, hanem a beteg is legyen tisztában, mert így tudatosul honnan indultam, hol tartok, érzem, hogy jó irányba haladunk-e, és nem lesz egy never ending story belőle. Nem utolsó sorban a pénztárcára is jó hatással van.
Tehát a hipnózisban a testemmel foglalkoztunk, illetve azzal, hogyan látom, érzem a betegséget, hogyan tudok segíteni a testemnek a gyógyító erőim felszabadításában, és hogyan tudom a kisördögöt jobb belátásra bírni.
A legérdekesebb mozzanat a szobabiciklis foglalkozás volt. Elkezdtem hajtani a kerékpárt, figyeltem az izmaimra, lábaimra, karjaimra, az egész testemre. A doktornő levitt a mélyebb tudatállapotba, majd a terápia vége felé azt ismételgette, hogy KÉPES VAGYOK RÁ, MEG TUDOM CSINÁLNI. Minden sejtem képes a megújulásra, a gyógyulásra, nincs előttem akadály, gyerünk, gyerünk sejtjeim dolgozni a legjobb tudás szerint, képes vagyok a gyógyulásra. És előre a változás, a gyógyulás útján.
Ezt a biciklis foglalkozást több alkalommal is megismételtük, és érdekes változásokat kezdtem el tapasztalni magamon. A kisördög egyre ritkábban szólalt meg, egyre halkabb lett. Amikor a rossz gondolataim előtörtek én is ezeket a szavakat ismételgettem magamban, képes vagyok rá meg tudom csinálni. És bíztattam a testemet, a sejtjeimet. Elmenetem úszni vagy gyalogolni és a testemre koncentráltam, és bíztattam, bíztattam magam. A mozgás után mindig egyfajta megelégedettség érzés töltött el. Magabiztosabbnak éreztem magam.

Ez a módszer a testemmel kapcsolatos komoly félelmeimet segített oldani, de csak egy azok közül, amit kipróbáltam magamon, és hasznát vettem. Észrevettem, hogy amikor rám tör a félelem a már megtanult mondatokkal tudok segíteni magamon, a mélyben elültetett pozitív gondolatok dolgozni kezdtek. Később újra vissza tudtam térni a meditációkhoz, lazításhoz, amivel korábban már gyógyítottam magam. 
Ezen kívül például hosszú idő alatt tanultam meg elengedni magam, rábízni magam az „Égiekre”. A kontrollt folyamatosan gyakorolni szerettem volna minden felett, és izomból menni és csinálni a dolgokat, az életem. És ilyenkor jönnek a falak, a pofonok, hogy vedd már észre, hogy rossz irányba haladsz.
Az uszodában próbálgattam az elengedést, azt az érzést, hogy hagyom, igen, rábízom magam az áramlásra. Lebegtem, lebegtem össze-vissza a medencében, hagytam, had vigyen a víz. Fantasztikusan jó érzéseket keltett bennem az áramlás. Ezt az érzést próbálgattam elkapni az életben is. Nem agyból menni és csinálni, hanem az érzésekre hallgatni, hagyni, hogy vigyen az élet áramlata. 

2010. február 6., szombat

Félelem

Nehéz letenni. Ez az, ami elsőként eszembe jut róla. Nagyon nehéz.

A legkeményebb félelmeket a betegség hozta be az életembe: halálfélelem, félelem attól, mi lesz velem, min kell majd átmennem, milyen kezelések várnak rám, félelem a ráktól, hogy nem tudom uralni a testemben zajló folyamatokat, félelem az áttétektől, és félelem a jövőtől, az élettől.

A gyógyulásom során újabb és újabb betegségeket diagnosztizáltam magamon: agydaganat, mellrák, bőrrák, torokrák. Ha megfájdul az ember torka, azt gondolja torokgyulladás, én azt gondolom torokrák. Megváltoztak a dimenziók.

A környezetemben többen is vannak, akik meggyógyultak, tőlük kérdezgettem, hogyan lendülnek át azon a gondolaton, hogy esetleg menet közben újabb betegség alakul ki náluk. A válasz egységesen: „Ez eszembe sem jutott”. Nahát nekem igen. Sokat dolgoztam rajta, hogy le tudjam tenni ezeket a félelmeket. és még most is, ennyi tudással, tapasztalattal a kezemben, még most is vannak rosszabb periódusaim, amikor elhatalmasodik rajtam a pánik.

Nehezen tudom kezelni.
Szerencsére van segítségem: a férjem és a családom, Márti és Marika, a Reikisek, akik küldik az energiát, a módszerek, és persze ha megvan a lökés, saját magamon is tudok segíteni a reiki energiával, és a sok minden tudással, amit menet közben megszereztem.

Most pont egy ilyen időszakban voltam. A december vége, január és február nekem különben is nehéz. Bár a barátnőm szerint, idézem: „január, február, itt a nyár” :) Ő ebben hisz.
Tegnap előtt felkeltem, és újra éreztem az erőt magamban. Az élet szeretetét, a dinamizmust és tettvágyat.

A gyógyulás során sokszor padlóra kerültem. Ezért is ilyen nehéz, mert hosszú ez az út, és sok rajta a buktató. De mindig fel kell állni. Mint a főnix madár. Tudom, hogy én is az vagyok.

És ezért is kellenek a kapaszkodók: könyvek, mondatok, módszerek. Bármi lehet. Kell valami, amiből erőt lehet meríteni, és menni kell tovább.
Nekem most is a Reiki sokat segített abban, hogy a félelmeimet letegyem.

A rosszabb időszakok utat is mutatnak, visszatérítenek a jó irányba, hozzáadnak valamit az önismerethez. Mert a lélekkel muszáj foglalkozni.