Tipikus rákos személyiség

Extrém módon alkalmazkodik környezetéhez, próbál a lehető legkisebb feltűnést keltve élni. A normáknak maximálisan aláveti magát. Nincsenek saját kívánságai, mert azzal esetleg gondot okozna másoknak. Márpedig a világért sem akar senki terhére lenni.

Azok az emberek, akikre a környezetük azt mondja, miután szembesülnek betegségükkel: „Miért pont ez az áldott, jó ember?”

A tipikus rákos személyiség kedves, csendes, türelmes, kiegyensúlyozottnak hat, az emberek többségének szimpatikus.
Semmilyen ingernek nem akarja kitenni magát. A változást nehezen viseli. Határain jóval belül mozog, a biztonsági zónában.

A rák azonban nem tolerál, nyomul előre ezerrel. „A rák az elfojtott mintákat kompenzálja.”*

A fenti jellemzők a betegség kitörése előtti állapotban tipikusak.

Aztán kérdés, ki-hogyan változik meg, milyen mértékben hajlandó túllépni önmagán, és menni előre, például a saját gyógyulásáért.

Az onkológus doktornőm megfigyelése szerint az akaratosabbak, akik szinte rátörik az ajtót, jobban gyógyulnak. Mert tenni akarnak a gyógyulásért.
Simonton könyvében, illetve egy másik hasznos könyvben is azt olvastam, hogy azok a betegek gyógyulnak meg nagyobb eséllyel, akik nem az orvosoktól várják a csodát, hanem tevékenyen részt kívánnak venni saját gyógyulásukban. Ezer kérdést feltesznek, infókat gyűjtenek, utána mennek, támogatják a szervezetüket, gyógyítják a lelküket. Elég bátrak szembenézni a rákkal, és végső soron, saját félelmeikkel. Mert gyakran a félelmeink óriásinak tűnnek, de ha végre vesszük a bátorságot odaállni, kiderül, hogy a rettegésünk nagyobb volt, mint maga a probléma. A probléma, ami megoldható.

A rák azt üzeni: valamit eddig nem jól csináltam. El kell gondolkozni rajta, hogy mit. Fel kell tenni a kérdéseket:

Például:
- Igazából mi a baj, miért nem érzem jól magam az életemben?
- Ha bármit megtehetnék, min változtatnék?
- Mi bánt?
- Milyen traumák értek az elmúlt 2 évben?
- Mi az, amin nem tudtam túllendülni?

Számomra a két kulcsszó a gyógyulásban az önmegvalósítás és önérvényesítés. Végre teret engedek magamnak, bátran keresgélem, miben tudom a legjobban kifejezni magam, azt, amilyen valójából vagyok. Változom és változik a környezetem is. Merek változtatni az életemen, szokásaimon, gondolkodásomon, hozzáállásomon az élethez, és másokhoz. Nyitottabb lettem. Bátrabb.

Azt mondják, az élet azon területén kell változtatni, ami a legnagyobb problémát jelenti, ahol legnehezebb a változás. Lejárt a halasztások, kifogások korszaka. Már nincs idő rá. Most már igazán tenni kell valamit.
A változások lassan jönnek. Biztatásképp sokszor mondtam magamnak: nem baj, ha lassan változom, ami 30 év alatt rögzült, nem alakul át 2 nap alatt. A megoldás nem abban rejlik, hogy mindent fel kell rúgni magunk körül. Először apró lépéseket kell tenni. Rá kell jönni milyenek vagyunk, mit szeretünk, és mit nem, aztán lépésről lépésre kell haladni tovább. Önismeret, ezzel kell kezdeni.

Jó, ha van segítség: kineziológus, pszichológus, természetgyógyász. Nekem sokat segítettek a családállítások, kineziológiai oldások, meditációk, reiki energia.

És Te magadra ismersz a fentiek alapján?
Merre indulsz el?

*Az idézet Rüdiger Dahlke könyvéből való

Pontosabb kérdések az önvizsgálathoz, és még több segítség: Rüdiger Dahlke A lélek nyelve a betegség című könyvében.
Hasznos könyv még: Bernie S. Siegel Szeretet, gyógyítás, csodák (antikváriumban)